Ismét Münchenben

Megint itten vagyok. És nagyon király itt az idő, sőt állítólag így is fog maradni egy ideig. És kaptam német adószámot vagy mit, küldték levélben, és azt írják, hogy ez lebenslang érvényes, na ez a menő. Mondjuk azt nem tudom, belevették-e, hogy én visszaköltözöm Magyarországra. De az is lehet, hogy ez nem számít.
Holnap elvileg már mennék egyetemre, de szegény Nick beteg, úgyhogy lehet, csak telefonos egyeztetés lesz. Akkor meg egész nap soppingolni fogok, feltöltöm a kajaraktárat, meg kéne tanulni is valamennyit. És van 6 üveg Paulanerem, azt is el kéne fogyasztani, de nem egyedül. Koliban már hiányoltak, szomszéd német srác mondta, hogy tök üres a koli, azt mondjuk nem tudom, mennyivel jobb, hogy én most itt vagyok, de kap majd egy sört, attól biztos jobb lesz itt az élet.
Zenének pedig most semmi 90-es évek, hanem kőkeményen idei termés, a szombaton Pomival látott G-Force - Rágcsávók című műremek egyik betétdala. Egész jó zenék vannak abban a filmben, meg a Másnaposokból is játszik benne egy színész, méghozzá az Alant alakító, itt azért eléggé más szerepet kell játszania.

Annának

Amint látod, él még az ünnepi ajánlat, így ezzel a számmal még egyszer boldog névnapot kívánok! És köszönöm én is a névnapi köszöntést.

Nyar

Vegre nyar van (ekezet meg nincs mert az egyetemrol irok). Ez mondjuk most anniyban merul ki, hogy megvolt az utolso vizsgam, amit nem akarok elkiabalni, de szerintem nem lett rossz. A bacsi, aki javitja, megigerte, hogy majd ir egy e-mailt, hogy atmentem-e, de allitolag tobbet nem irhat, mert azt nem szabad. Aztan ennyiben vege is a nyarnak, mert a szokasos mocskos ido telepedett a helyre. Talalkoztam Nickkel a buszon, o azt mondta, mar meg se lepodik, hogy augusztusban marciusi vagy oktober-novemberi ido van itt. Engem viszont ez most mar csak par oraig erint mert este mar otthon rontom a levegot, holnap hajnalban meg irany a cserotabor, juhej.
Egyebkent ket magyar csaj mar haza is ment vegleg, csutortokon volt nagy bucsugrillezes. A kolibol is kikoltozott a svajci srac, o is vegleg hazament, szoval szep lassan fogyunk.
Most egy ideig nem fogok irni, de azt hiszem ugyis a legtobbetekkel valamilyen taborban talalkozom majd, talan nem lesz akkora nagy veszteseg.
Bucsunak valami kiraly zenet akartam betenni, mostanaban Pomival elegge rakattantunk a 90-es evek gonygszemeire, aminek a hatasai mar itt a blogon is fellelhetok. Ennek fenyeben ezt teszem be, szerintem mindenki ismeri, de fejbol senki nem tudna megmondani (en se), ki is az eloado. Jo szorakozast!

Here Comes The Hotstepper @ Yahoo! Video

És ismét...

...névnap. Méghozzá Anna. Szóval Isten éltesse az Anna nevű olvasókat! Aki úgy érzi, hogy érintve van (pl. mert így hívják), ne habozzon számot kérni a kommentek között! Én most nem teszek be zenét, majd úgyis lesz kérés, inkább elmegyek aludni. Jó éjt!

Kulturizálás

Hát az volt a héten bőven. Meg volt egy vizsga és egy kiselőadás is, az utóbbi Petivel közösen. A kiselőadás király lett, a vizsgát majd meglátjuk, de nem is ez a lényeg.
Úgy kezdődött a heti kultúra adag, hogy biológusokkal mentünk grillezni hétfőn. Egy magyar kutató, aki az egyetemen dolgozik, hívott meg. Vicces, mert már a fél egyetem össze akart minket ismertetni, hiszen milyen király már, hogy mindketten magyarok vagyunk, muszáj találkoznunk. Végül ez sikerült is, és nagyon jó fej a csaj. Most fog születni a második gyereke, így a PhD hallgatói meg a szakdolgozói szerveztek neki egy búcsú grillezést, amire engem is meghívott. Talán már írtam, hogy itt a grillezés igazi népszokás, ha épp nem esik az eső, mindenki előkapja a grillcuccot meg a rekesz sört és már megy is a party. Mi az egyik legnépszerűbb helyre, az Isar partjára mentünk, ami ilyenkor tömve van grillezőkkel. A pontos németekről annyit, hogy iszonyat égett a pofám, hogy majdnem fél órát késtem a találkozóról, de mire odaértem, csak a három magyar (a kutató csaj, a férje meg a kisfia) voltak ott, a többiek még jó tíz perc késéssel galoppoztak be. Viszont nagyon király volt az egész, degeszre ettük magunkat és szürcsöltük hozzá az Isarban hűtött sört, igazi bíccs és hálidéj hangulat.
Aztán hogy tényleg kicsit kulturálódjak is, Ági elhívott egy kiállítás megnyitójára, amit ő meg a csoporttársai szerveztek valami esztétika szakos tárgy keretein belül. A helyszín az egy üres ház volt a város közepén, ennek a földszintjén rendezték be két szakadt szobában a kiállítást. Ahol elég érdekes művek sorakoztak. Volt ott értelmezhetetlen szobor, két videó installáció, amiknek szintén semmi értelme nem volt, viszont mindenki élénken diskurált róluk. Meg voltak festmények is, az egyik talán egy levágott tehénfejet, a másik esetleg egy női nemi szervet ábrázolt, meg volt egy, amit még ennyire se lehetett felismerni. Állítólag ez a modern művészet. Nekem akkor már sokkal jobban bejött ehelyett az értelmezhetetlen izé helyett a Brandhorst múzeum, ott voltak tényleg király cuccok. Megjelent az egyik művész úr is, aki nagy szorgalommal fogyasztotta a pezsgőt, majd áttért a sörre, és mindenkivel nagyon kedves volt. Igazából az udvar lett a közösségi színtér, mert ide volt kirakva a kaja meg az alkohol, de az eső jó szokásához híven szakadt, az alkohol meg gyorsan elfogyott, így lassan mindenki átszivárgott az utcafronton lévő szórakozóhelyre vagy bárba vagy mibe. Mi pedig hazamentünk, kicsit értetlenül állva az egész jelenség, értsd a szakadt hely, az elvont arcok és a használhatatlan műalkotások előtt. Legalább most már ilyet is láttam.
Egyébként a helyről meg a benne előfordult emberekről ez a cikk jutot eszembe, jó olvasgatást. A bejegyzés címét pedig az alábbi számból vettem.

Eichstätt

Na, ez az Eichstätt aztán már tényleg kisváros. Valami 14 ezren laknak benne, az már igazán miniméretű.
Ja, hogy hogy kerültem ide? Peti barátnője, Viki, aki Eichstättben nyomja az Erasmust, még a partnachklammi kiránduláson mondta, hogy csinálnak egy magyar estet az ottani magyar arcokkal, és menjünk mi is. Így múlt pénteken felkerekedtünk hárman müncheni arcok, Ági, Peti meg én, és elvonatoztunk Eichstättbe. Pont aznap jött meg Pomi is az édesanyjával, kicsit megmutogattam nekik Münchent, aztán mondtam, jöhetnek ők is, de végül maradtak.
Gyönyörű helyen van ez a város, körülötte mindenhol erdő meg hegyek. Viszont tényleg pici, a vasútállomástól kb. 5 perc séta a város közepe, majd még ugyanennyi a másik vége, és kb. ennyi is volt a város. Viszont tökjó, középkori meg barokk az egész, olyan pici, hogy szétlőni se volt értelme a háborúban, így minden megmaradt. Az egyetem, ami egyébként katolikus és Ingolstadttal közös (Ingolstadtban gyártják egyébként az Audit), konkrétan egy kastélyban van, és egy kedves kis park közepén álldogál. A képen pedig annak a püspöknek a szobra látható, aki a várost alapította.
A városnézés és Peti telefonjának visszaszerzése után jött a lényeg, a magyar buli. Volt ott mindenféle népség, nyilván egy halom magyar, de voltak németek, grúzok, szlovák, lengyel, olasz, amerikai meg mittudomén, még milyen gyerekek. Vikiék csináltak gulyáslevest, lecsót meg máglyarakást, ez volt a magyar menü, plusz Viki édesapjának bora és pálinkája. A pálinkát rögtön megszállták a grúz kispapok (ketten), és betolták az egész üveget. Mi közben lelkesen falatoztunk a gulyásból, meg a máglyarakásból, mindkettő nagyon király volt, a lecsóról nem tudok nyilatkozni, mert az már nem jutott nekem. Amikor a hangulat már megfelelő volt a pálinkától, bortól meg a lengyel csaj vodkájától, beosztottak minket csapatokba, és fergeteges Magyarország-ismereti vetélkedő kezdődött, amiben mi persze csak nézők lehettünk. Sajnos a végéről el kellett jönnünk, mert el kellett érni az utolsó vonatot haza. Ezt szakadó esőben és rohadt hidegben tettük meg, a német idő ismét megmutatta igazi arcát. A kedvünket viszont aznap estére már nem ronthatta el semmi, köszönjük szépen a szervezést és a meghívást!

Péntek

Gondolom már mindenki várja elfelejtette Landshutot, ezért nem is most, hanem majd valamikor később írok róla.
Péntek az jeles nap, mert ilyenkor szoktam kimenni a Biozentrumba kísérletezni. A képen látható állatkák a szenvedő alanyok (innen szedtem a képet). Egy nagyon jó fej amerikai kutató bá, Nick pátyulgat, de ma először tök egyedül hagyott, mármint be se jött az egyetemre. Persze kiderült, hogy ez tök szabálytalan, mert nem vagyok kutató vagy PhD hallgató (azaz nincs diplomám), de szerencsére nem lett belőle galiba. Ha egy kísérlet jól megy, eltart késő estig, így volt ez ma is. Persze nem gond, valami kaját lehet szerezni bent az egyetemen is, amivel kibírom hazáig, a bringámon van lámpa, így haza is tudok érni biztonságban.
Ma annyi volt a bökkenő, hogy elkezdett valamikor délután szakadni az eső, ami önmagában errefelé elég gyakori, de nem akart elállni sehogyse. Csak pont akkor, amikor indultam haza. Ennek az lett a következménye, hogy nagy vígan elindultam biciklivel haza, majd 5 perccel később elkezdett szakadni, közben persze fújt a szél, és jó hideg volt. Én meg reggel gyönyörű napsütésben indultam, így rövidgatya és mezítláb szandál volt rajtam, ami eső és szél ellen nem igazán véd. Csak hogy még boldogabb legyek hazafelé, a kiváló bringám első fékje sem fogott rendesen, hiszen mint tudjuk, a féktáv vizes gumiabronccsal megnövekedhet. Ez nálam konkrétan a végtelent jelentette, ezért a borzasztó idő ellenére iszonyatos csigatempóban tekertem hazafelé a bajor éjszakában.
Ez egy kiváló megfigyelésre adott alkalmat. Szerintem már mindenkinek mondtam, hogy München egy falu, csak épp másfél millióan laknak benne. Ezt több mindennel alá tudom támasztani, vannak ilyen közhelyes izék, hogy mindenki biciklizik, meg sok a zöld, meg senki nem stresszel, meg nyuszik rohangálnak az olimpiai parkban. De van nekem egy régi megfigyelésem, miszerint vidéken (nem csak faluban, sőt, inkább vidéki városokban) a közlekedési lámpák iszonyat idiótán vannak beállítva. Leginkább úgy, hogy a zöldhullám legcsekélyebb esélye se legyen meg. Ez pont így van Münchenben is, állandóan meg kell állni bringával is az agyatlanul beállított lámpák miatt. És itt jön a fordulat. Most, hogy legfeljebb 10-zel mentem, minden lámpa készségesen zöldre váltott nekem, talán csak egyszer kellett megállni az 50 perces úton. Lehet, hogy itt a nyugdíjasokra optimalizálták a lámpákat? Nem tudom, én ettől még nem fogok 10-zel döcögni továbbra sem, mert egyszerűen kényelmetlen.
Végül nagy nehezen hazaértem, fél órát áztam a zuhanyban, épp most fejezem be a kiváló plusos mirelit pizzát, és mindjárt betolok egy túrórudit. Azért jó dolgom van, na.
Zenének pedig mi mást is tehetnék be, remélem, "mindenki nyomja a refrént":)