Gondolom már mindenki várja elfelejtette Landshutot, ezért nem is most, hanem majd valamikor később írok róla.
Péntek az jeles nap, mert ilyenkor szoktam kimenni a Biozentrumba kísérletezni. A képen látható állatkák a szenvedő alanyok (innen szedtem a képet). Egy nagyon jó fej amerikai kutató bá, Nick pátyulgat, de ma először tök egyedül hagyott, mármint be se jött az egyetemre. Persze kiderült, hogy ez tök szabálytalan, mert nem vagyok kutató vagy PhD hallgató (azaz nincs diplomám), de szerencsére nem lett belőle galiba. Ha egy kísérlet jól megy, eltart késő estig, így volt ez ma is. Persze nem gond, valami kaját lehet szerezni bent az egyetemen is, amivel kibírom hazáig, a bringámon van lámpa, így haza is tudok érni biztonságban.
Ma annyi volt a bökkenő, hogy elkezdett valamikor délután szakadni az eső, ami önmagában errefelé elég gyakori, de nem akart elállni sehogyse. Csak pont akkor, amikor indultam haza. Ennek az lett a következménye, hogy nagy vígan elindultam biciklivel haza, majd 5 perccel később elkezdett szakadni, közben persze fújt a szél, és jó hideg volt. Én meg reggel gyönyörű napsütésben indultam, így rövidgatya és mezítláb szandál volt rajtam, ami eső és szél ellen nem igazán véd. Csak hogy még boldogabb legyek hazafelé, a kiváló bringám első fékje sem fogott rendesen, hiszen mint tudjuk, a féktáv vizes gumiabronccsal megnövekedhet. Ez nálam konkrétan a végtelent jelentette, ezért a borzasztó idő ellenére iszonyatos csigatempóban tekertem hazafelé a bajor éjszakában.
Ez egy kiváló megfigyelésre adott alkalmat. Szerintem már mindenkinek mondtam, hogy München egy falu, csak épp másfél millióan laknak benne. Ezt több mindennel alá tudom támasztani, vannak ilyen közhelyes izék, hogy mindenki biciklizik, meg sok a zöld, meg senki nem stresszel, meg nyuszik rohangálnak az olimpiai parkban. De van nekem egy régi megfigyelésem, miszerint vidéken (nem csak faluban, sőt, inkább vidéki városokban) a közlekedési lámpák iszonyat idiótán vannak beállítva. Leginkább úgy, hogy a zöldhullám legcsekélyebb esélye se legyen meg. Ez pont így van Münchenben is, állandóan meg kell állni bringával is az agyatlanul beállított lámpák miatt. És itt jön a fordulat. Most, hogy legfeljebb 10-zel mentem, minden lámpa készségesen zöldre váltott nekem, talán csak egyszer kellett megállni az 50 perces úton. Lehet, hogy itt a nyugdíjasokra optimalizálták a lámpákat? Nem tudom, én ettől még nem fogok 10-zel döcögni továbbra sem, mert egyszerűen kényelmetlen.
Végül nagy nehezen hazaértem, fél órát áztam a zuhanyban, épp most fejezem be a kiváló plusos mirelit pizzát, és mindjárt betolok egy túrórudit. Azért jó dolgom van, na.
Zenének pedig mi mást is tehetnék be, remélem, "mindenki nyomja a refrént":)
Péntek az jeles nap, mert ilyenkor szoktam kimenni a Biozentrumba kísérletezni. A képen látható állatkák a szenvedő alanyok (innen szedtem a képet). Egy nagyon jó fej amerikai kutató bá, Nick pátyulgat, de ma először tök egyedül hagyott, mármint be se jött az egyetemre. Persze kiderült, hogy ez tök szabálytalan, mert nem vagyok kutató vagy PhD hallgató (azaz nincs diplomám), de szerencsére nem lett belőle galiba. Ha egy kísérlet jól megy, eltart késő estig, így volt ez ma is. Persze nem gond, valami kaját lehet szerezni bent az egyetemen is, amivel kibírom hazáig, a bringámon van lámpa, így haza is tudok érni biztonságban.
Ma annyi volt a bökkenő, hogy elkezdett valamikor délután szakadni az eső, ami önmagában errefelé elég gyakori, de nem akart elállni sehogyse. Csak pont akkor, amikor indultam haza. Ennek az lett a következménye, hogy nagy vígan elindultam biciklivel haza, majd 5 perccel később elkezdett szakadni, közben persze fújt a szél, és jó hideg volt. Én meg reggel gyönyörű napsütésben indultam, így rövidgatya és mezítláb szandál volt rajtam, ami eső és szél ellen nem igazán véd. Csak hogy még boldogabb legyek hazafelé, a kiváló bringám első fékje sem fogott rendesen, hiszen mint tudjuk, a féktáv vizes gumiabronccsal megnövekedhet. Ez nálam konkrétan a végtelent jelentette, ezért a borzasztó idő ellenére iszonyatos csigatempóban tekertem hazafelé a bajor éjszakában.
Ez egy kiváló megfigyelésre adott alkalmat. Szerintem már mindenkinek mondtam, hogy München egy falu, csak épp másfél millióan laknak benne. Ezt több mindennel alá tudom támasztani, vannak ilyen közhelyes izék, hogy mindenki biciklizik, meg sok a zöld, meg senki nem stresszel, meg nyuszik rohangálnak az olimpiai parkban. De van nekem egy régi megfigyelésem, miszerint vidéken (nem csak faluban, sőt, inkább vidéki városokban) a közlekedési lámpák iszonyat idiótán vannak beállítva. Leginkább úgy, hogy a zöldhullám legcsekélyebb esélye se legyen meg. Ez pont így van Münchenben is, állandóan meg kell állni bringával is az agyatlanul beállított lámpák miatt. És itt jön a fordulat. Most, hogy legfeljebb 10-zel mentem, minden lámpa készségesen zöldre váltott nekem, talán csak egyszer kellett megállni az 50 perces úton. Lehet, hogy itt a nyugdíjasokra optimalizálták a lámpákat? Nem tudom, én ettől még nem fogok 10-zel döcögni továbbra sem, mert egyszerűen kényelmetlen.
Végül nagy nehezen hazaértem, fél órát áztam a zuhanyban, épp most fejezem be a kiváló plusos mirelit pizzát, és mindjárt betolok egy túrórudit. Azért jó dolgom van, na.
Zenének pedig mi mást is tehetnék be, remélem, "mindenki nyomja a refrént":)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése