Ki emlékszik még erre a reklámszövegre? Én persze emlékszem, mert rengeteg tévét néztem már akkor is, amikor például ez a reklám is ment.
Tegnap egyetemre menet letámadott két tetőtől talpig lilába öltözött csaj és a kezembe nyomták ezt:

Illetve amikor a kezembe nyomták, akkor még tartalma is volt. Mert ez nem más, mint egy Yahoo csoki, pontosabban müzliszelet (aka cerbona, szerintem most már lehet így, kicsivel) papírja! Azért eléggé meglepődtem, tudtommal a Yahoo nem ebben a bizniszben utazik. Arra csak hazaérve jöttem rá, hogy igazából mit is reklámoznak (valami Yahoo Angels akciót, ahol beajánlhatod az ismerősödet, hogy ő a legnagyobb angyal a világon, vagy valami ilyesmi), mert biciklivel voltam, így már nem is volt annyira király, hiszen csak promócerbona. Természetesen Petivel benyomtuk óra után, (természetesen) a cerbona jobb. A kedves lila lánykák (állítólag ők a Yahoo angyalok) pedig, amikor indultam a biciklivel, mondták, hogy ettől gyorsabban fogok tekerni. Még nem érzem a hatását, vagy lehet, hogy már el is múlt...?
A szentimentális után most a bulvár ötperc rovatot olvastátok. Ja igen, ma is volt/van hatalmas party a konyhában (természetesen olaszokkal), csak én ellógtam, mert holnap (inkább már ma) korán kelek. Majd itt, a blogon elmesélem, hogy miért.
A zenét pedig nem mondom meg miért tettem be, találjátok ki (az nem ér, hogy mert szeretem, pedig tényleg szeretem).

Hát mert Yahoo ANGELS és Corrs Angels, nem? Vagy mert én is szeretem :) Na jó nem vagyok Zsófi (?) hogy névnapos kívánságműsorom legyen
VálaszTörlésTalált, süllyedt:) Ha már ilyen ügyesen kitaláltad, meg ahogy olvasom, nincs nálatok rendes net, így vigasztalásnak is, a következő bejegyzésbe te kérhetsz számot.
VálaszTörlésJuhúú!!! :)
VálaszTörlésKöszi!! Egy kis citerás "hazait" kérek, Lajkó Félix + Rúzsa Magdi -> Még azt mondják
(A linket nem tudom beilleszteni ide, de keress a címére a youtube-on és az első találat)
Illeszd be még az elmaradt úrnapjás poszt végére, még nem késő.
KÖSZI :)