2009. június 11., csütörtök

Do you Yahoo?

Ki emlékszik még erre a reklámszövegre? Én persze emlékszem, mert rengeteg tévét néztem már akkor is, amikor például ez a reklám is ment.
Tegnap egyetemre menet letámadott két tetőtől talpig lilába öltözött csaj és a kezembe nyomták ezt:

Illetve amikor a kezembe nyomták, akkor még tartalma is volt. Mert ez nem más, mint egy Yahoo csoki, pontosabban müzliszelet (aka cerbona, szerintem most már lehet így, kicsivel) papírja! Azért eléggé meglepődtem, tudtommal a Yahoo nem ebben a bizniszben utazik. Arra csak hazaérve jöttem rá, hogy igazából mit is reklámoznak (valami Yahoo Angels akciót, ahol beajánlhatod az ismerősödet, hogy ő a legnagyobb angyal a világon, vagy valami ilyesmi), mert biciklivel voltam, így már nem is volt annyira király, hiszen csak promócerbona. Természetesen Petivel benyomtuk óra után, (természetesen) a cerbona jobb. A kedves lila lánykák (állítólag ők a Yahoo angyalok) pedig, amikor indultam a biciklivel, mondták, hogy ettől gyorsabban fogok tekerni. Még nem érzem a hatását, vagy lehet, hogy már el is múlt...?
A szentimentális után most a bulvár ötperc rovatot olvastátok. Ja igen, ma is volt/van hatalmas party a konyhában (természetesen olaszokkal), csak én ellógtam, mert holnap (inkább már ma) korán kelek. Majd itt, a blogon elmesélem, hogy miért.
A zenét pedig nem mondom meg miért tettem be, találjátok ki (az nem ér, hogy mert szeretem, pedig tényleg szeretem).

3 megjegyzés:

  1. Hát mert Yahoo ANGELS és Corrs Angels, nem? Vagy mert én is szeretem :) Na jó nem vagyok Zsófi (?) hogy névnapos kívánságműsorom legyen

    VálaszTörlés
  2. Talált, süllyedt:) Ha már ilyen ügyesen kitaláltad, meg ahogy olvasom, nincs nálatok rendes net, így vigasztalásnak is, a következő bejegyzésbe te kérhetsz számot.

    VálaszTörlés
  3. Juhúú!!! :)
    Köszi!! Egy kis citerás "hazait" kérek, Lajkó Félix + Rúzsa Magdi -> Még azt mondják
    (A linket nem tudom beilleszteni ide, de keress a címére a youtube-on és az első találat)
    Illeszd be még az elmaradt úrnapjás poszt végére, még nem késő.
    KÖSZI :)

    VálaszTörlés