Még a múlt hónap utolsó napján, vasárnap ismét kirándulni vittek minket kedvenc MESA srácaink, ezúttal Passauba. A városka (na, ez már tényleg az, fele annyian se laknak benne, mint Regensburgban, melyet szintén városkának merészeltem hívni innen, a nagyváros közepéről) az osztrák határon, egy félszigeten van, ugyanis itt folyik össze három folyó, a Duna, az Ilz és az Inn, és Duna néven folynak szépen tovább, már Ausztriában. Antival már filozofáltunk ezen, amikor itt volt, hogy miért Dunaként és nem Innként folyik tovább, hiszen sokkal nagyobb itt az Inn a Dunánál. Igazából annyi csak a trükk, hogy az Inn sokkal sekélyebb a Dunánál, ráadásul az Alpokból olvadás idején rengeteg vizet hoz (máskor meg alig valamennyit), így nagyon széles és gyors is, a Duna meg nyugodtan folydogál, mindig ugyanannyi (az olvadást kivéve az Inn-nél több) vízzel, ezért tűnik "igazságtalannak" az elnevezés. Persze az is lehet, hogy csak hagyomány, és nem ilyen bonyolult. Mindenesetre fura lenne, ha Budapesten az Inn folyna...
Mostani vezetőink nem álltak a helyzet magaslatán (fenti okosságaimat se ők mondták, kevésbé szemfüleseknek megsúgom, hogy a Wikipédián olvastam), alig egy pár szót mondtak alig egypár látnivalóról (persze erről a városról is kiderült, hogy nyilván a rómaiak alapították, sőt előttük már kelták/gallok is nyomultak itt), így viszont lehetőségünk volt szabadon garázdálkodni a városban. A "hivatalos" program csak a dómot, az Inn- és Duna-partot valamint a várat tartalmazta, mi viszont ehhez hozzácsaptuk a belváros keresztbe-kasul bebarangolását. Így szerencsénk volt a városházához, még sok szép házhoz és templomhoz, fagyihoz, Melinda célbadobásához (íme az eredmény), és Gizella királyné sírjához is.
Kicsit a dómról: valamikor a középkorban építették, Szent Istvánról nevezték el, szép volt, jó volt, de 1662-ben az egész várossal együtt leégett (három folyó összefolyásánál ez menő dolog, dehát ezek az évek a leégő városok évei voltak, lásd London, 1666.), így olasz mesterekkel építtettek helyette egy barokk új dómot (meg az egész várost is barokkban újjáépítették ezek a bácsik). Már bevallottam gótika iránti feltétlen elkötelezettségemet, de meg kell hagyni, itt a németeknél szép barokk dolgokat látunk, ilyen volt ez a dóm is.
Maga a város is szép (pedig az elején, a vonatról leszállva nagyon igazságtalanul másképp vélekedtem), hangulatos sikátorokban lehet bolyongani, és ami nagy élmény, végre van valami domborzat is benne, ugyanis München meg a környékén levő dolgok egy nagy lapályon vannak.
Említésre méltó még termsézetesen Gizella királyné nyughelye, mely magyar emléktáblával is meg van jelölve. A királyné a megözvegyülése után általa vezetett kolostorban van eltemetve. Ez nem barokk, vagy valahogy túlélte a nagy tüzet, vagy véletlenül eredetiben építették újjá. A sírt is meg lehet nézni, sőt, még a koponyáját, meg még pár csontját is lehet látni (állítólag eredetiek, bár eléggé nem úgy néztek ki, na mindegy, azért megpróbáltam lefotózni), és az egész tele van magyar nemzeti színű szalagokkal díszített koszorúkkal.
A városlátogatás végén felmásztunk a Duna túlpartján lévő várba, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a városra, át lehet látni Ausztriába, és meg lehet csodálni felülről a három folyót, ahogy összefolynak, mind különböző színű, megpróbáltam lefotózni is, az eredmény itt látható.
Mit keres mindezek után a partitájm a címben? Hát azt, hogy két és fél óra vonatozás után este fáradtan hazaesve, indonéz sárc meghívott a barátnője szülinapját ünnepelni, ahol felkajáltam mindent, amit láttam, jó hangulatban dumáltunk, és végül elmentünk a lány egyik kedvenc helyére, ahol élő zene szól, méghozzá amatőr zenészekből alakult alkalmi zenekarok játszanak, pontosabban improvizálnak. Lényeg a lényeg, jó kis szülinapozás volt és sikerült fél 3-ra hazaesni. Zenei aláfestésnek pedig íme pár videó, ahogy improvizálnak a németek. Meg még egy arról, ahogy az olaszok szórakoztatják magukat meg minket.
Ha nálunk is az Inn csordogálna... Dunántúl helyett Innen-túlt mondanánk :D és hogy hívnánk a pesti oldalt? Innen-innen? :)
VálaszTörlésHát ez az innentúl meg innneninnen ritka hülyén hangzik... lehet ezért hívják Passautól Dunának és nem Inn-nek az egészet?
VálaszTörlés