FC Bayern München - Bayer 04 Leverkusen 3-0

Korán kelés, borzasztó idő, vacakol az egyetem az ösztöndíjjal, rosszabb hétkezdetet nehéz lett volna elképzelni. Főleg, hogy még páran ki is találták, hogy menjünk Bayern meccsre, kedden hétközi forduló, de én, hála az egyetem fent említett viselkedésének, ezt is lemondtam, pedig erre készültem, mióta idejöttem. Végre el tudtam viszont menni teniszezni, és még Antival is találkoztam, ez legalább kicsit feldobta a napomat.
Aztán kedden, óra közepén jött az SMS, hogy van olcsó jegy az esti meccsre, kell-e, most vagy soha, gyorsan fogy. Nyilván kellett... Innentől fogva egész nap alig bírtam magammal, este Bayern meccsre megyek, hihetetlen. Voltam már focimeccsen ezelőtt is, de azért a magyar válogatott és a Puskás Stadion nem egy Bayern München illetve Allianz Arena.
A meccs este 8-kor kezdődött, én valamivel 7 előtt elindultam, mert jó messze északon van, és az a metró nem jár még csak a környékemen se. Jól tettem a korai indulást, mert úgy tűnt, az egész város meccsre megy, és természetesen mindenki az egy szem arra járó metróval, ami 10 percenként közlekedik. A hangulat jó volt, de nem magyar meccshangulat, egyben maradt a metrókocsi és a Leverkusen mezes embereknek sem kellett bújkálniuk.
A metróról leszállva megpillantottuk a 69 ezres arénát, amely uralja a tájat, főleg, hogy gyakorlatilag a semmi közepén épült, egy szem szélerőmű van mellette és kész. Kicsit aggódtunk, hogy beérünk-e a kezdőrúgásra, mert rengetegen voltak előttünk, és 3/4 8 körül sikerült a sorba beállnunk, de csodák csodájára egy gyors motozás és vonalkód leolvasós beléptető kapu után már bent is voltunk. A stadion legtetejébe szólt a jegyünk, így végtelen lépcsőt megmászva jutottunk fel a helyünkre, ahonnan aztán pazar látvány tárult a szemünk elé: a hipermodern, tényleg szép stadion csordultig tele, az ultrák hangja bezengi a teret, és a csapatok éppen a kezdőrúgáshoz állnak fel. Nem maradtunk le semmiről.

A szektorunkban vegyesen voltak hazai és vendég drukkerek, azért is adták ilyen olcsón, mert a vendégek nem tudták megtölteni és az utolsó pillanatban kellett eladni a maradék jegyeket. Sajnos az első félidő elég unalmas volt, egy-két tizenegyes gyanús helyezttől és jópár idiótán kiosztott sárgalaptól eltekintve semmi különös nem történt. Azért a hangulat jó volt nagyon, ha már a meccs nem volt izgalmas, hát szórakoztatta magát a közönség különféle rigmusokkal, taps-variációkkal, hasonlókkal.
Bezzeg a második félidő... Rögtön góllal kezdett a hazai csapat, ez aztán mindenkit feldobott. Olyan hangulat kerekedett a stadionba, azt kívántuk, bárcsak sose lenne vége. Aztán a Leverkusen egyre kevésbé akart focizni, a Bayern belőtt még két gólt, és kihagyott még egy nagy halom helyzetet. Közben a szurkolók sem voltak tétlenek, egyre újabb rigmusokat tanultunk, a rendőr bácsik pedig kivittek pár rosszalkodó Leverkusen drukkert, nehogy nagyobb baj legyen. Pedig valószínűleg nem lett volna, a hazai szurkolók csak nevettek szegényeken, de hát rendőr bácsiknak ez a dolga.
Sajnos gyorsan vége lett, sokkal gyorsabban, mint ha tévén néztük volna, de még ottmaradtunk egy jó ideig, nem tudtunk szabadulni. Természetesen megvártuk, amíg a csapat odajött a mi részünkhöz, hogy megköszönje a bíztatást, majd belopóztunk egy lenti szektorba, ami a pályáig ér, hogy még közelebbről megnézhessük az arénát. Hát, innen is fantasztikus, lent érezni igazán ahogy körülvesz a hatalmas épület, a pálya pedig tényleg karnyújtásnyira van. Kár, hogy ide nem osztanak olcsó jegyet... Természetesen rengeteget fényképeztünk, természetesen mobillal.
Hazafelé megcsodáltuk a pirosba kivilágított Arénát, így is gyönyörű, majd ismét rácsodálkoztunk a kultúrált szurkoló-hadra, megint nem volt metró szétverés, mocskos BKV, semmi ilyen. Végül egy jó nagy dönerrel zártuk le ezt a csodás estét.
Hatalmas köszönet Kapp Petinek, hogy megszerezte az olcsó jegyeket!

Augsburg

Kedvenc pátyulgatóink (akik MESA névre hallgatnak) elvittek ma minket Augsburgba. Először azt hittük, ma is hasonló lesz a nemzetiségek aránya, mint a müncheni városnézésen (azaz kb. csak magyarok), de végül elég sokan összegyűltünk a pályaudvaron, természetesen utolsóként MESA-s pajtásaink érkeztek meg.
Első öröm: emeletes vonattal megyünk, nyilván fent kell ülni. Második öröm: a picit több mint 70 km-es utat potom 3/4 óra alatt meg fogjuk tenni (nem mertünk utánaszámolni, otthon ez mennyi idő lenne...) A városról útközben megtudtuk, hogy ez Bajorország harmadik legnagyobb városa (München és Nürnberg után), meg hogy ez Németország második legrégebbi városa (Trier után), és Augustus császár alapította, akiről a nevét is kapta (ahogyan egyébként Trier is, csak ők az Augusta Treverorumból az utóbbit tartották meg).
A vonatról leszállva meg is hallgathattuk a fenti okosságokat, ha esetleg nem tudnánk olvasni, majd nekiindultunk a városnak. Rámtört a japán turista életérzés, ezért mindent lefotóztam, ami szembejött, de szerencsére most este lenyugodva válogattam is egy kicsit, ennek az eredményét láthatjátok itt.
Első megállónk a Szent Ulrich és Afra bazilika volt, amelyet valamikor az 1600-as évek elején fejeztek be, de gótikus (szeretem a gótikus templomokat meg egyéb épületeket). A két szent Augsburg nagy szentjei, egyikük püspök, másikuk vértanú volt, a harmadik nagy augsburgi szentnek pedig a templomban vannak az ereklyéi (a nevére nem emlékszem, valami fura, s betűvel kezdődő volt). Érdekesség, hogy a templom szorosan egy korábbi, kisebb templomhoz épült, amely ma evangélikus templomként működik, ezt az épületet vezetőnk úgy sem vette észre, hogy épp előtte állt (lehet, hogy éppen azért...).
Innen indul/ide érkezik a belvároson végigfutó főutca, ezen indultunk befelé, útközben láttunk esküvőt, szép házakat, szökőkutakat, szép udvart, és megérkeztünk a városházához, amely az arany tanácsterméről híres. Tényleg hihetetlen pompás terem, engem a firenzei Palazzo Vecchio nagytermére emlékeztet, annál persze kisebb és fiatalabb is, de ragyogóbban lett felújítva. A Fuggerek építtették, akik a város híres urai és a középkorban meg kicsit utána Európa híres bankárai voltak.
A városban egyébként minden kötődik valahogy a Fuggerekhez (meg Luther Mártonhoz, úgy tűnt, minden második házban volt, lehet, hogy ő itt úgy járt, mint nálunk Petőfi?), rengeteg mindent építtettek itt a rengeteg pénzükből. Köztük a legérdekesebb a Fuggerei, amely a világ legrégebbi, ma is működő szociális lakóépület együttese/lakótelepe (segítsetek, a Sozialsiedlungra/social settlementre van rendes magyar szó?). 1521-ben alapította a dúsgazdag Jakob Fugger, azóta működik, utoljára az 1960/70-es években bővítették. Az éves lakbér 0,88 euró azaz 88 cent, plusz a villany, fűtés, szemétdíj és napi három ima a Fuggerekért. Persze bekerülni nem egyszerű, augsburginak, katolikusnak és önhibán kívül rászorulónak kell lenni, most 150-en élnek benne. Meg lehetett nézni az eredeti és a mostani lakásbeosztást, berendezést is, nem nagyok, de bőven jók ezek a lakások. Az egész egy kis város a városban, van saját temploma, boltja, ilyesmi, és még most is fizetni kell a kapuőrnek, ha valaki este 10 után szeretne bejutni a falon belülre. Szerintem nagyon jó fejség volt a Fugger bától, hogy ilyenre költötte a pénzét.
Innen elmentünk a dómba, ami szintén gótikus (ez jó:), de épp mise volt benne, így sokat nem lehetett nézelődni. Azért a környéke nagyon szép, és, ahogy az egész városban, rengetegen üldögéltek, sétáltak kint (ez nálam szintén jó pont).
Később a városban császkálva szembejött egy szép nagy felvonulás, amelyik a dómból jött (vége lett a misének), mindenki népviseletben volt, és szigorúan párosával meneteltek végig a főutcán jó kis német népzenére. Annyira megtetszett, megkérdeztük mi ez, és kiderült, hogy a bánáti németek felvonulása, akiket a környékre telepítettek. A kedves néni, akivel beszéltünk, még picit tudott is magyarul és nagyon megörült, hogy magyarok vagyunk, mint ahogy mi is megörültünk nekik, csináltam videót is.

A bejegyzés elején rajzolgató srácot szintén sétálgatás közben láttuk. A helyi Karstadtot (kb mint nálunk a Skála volt) épp felújítják, ezért körbe van véve palánkkal, ahogy minden jó építkezés. Azonban itt kitalálták, hogy ne legyen egyhangú az egész, mindegyik nagy palánkra festhet egy-egy "művész" arc valamit, és ebből egy nagyon színes, modern művekkel teli valami lett. Nekem nagyon tetszik ez az ötlet, feldobják a hangulatot, és látványosságnak is érdekes, ahogy éppen készül egy ilyen alkotás.
Végül a nap megkoronázásaként beültünk egy sörkertbe helyi sört inni.
Igazán megérte ez a nap, hangulatos és élettel teli Augsburg óvárosa, és még az idővel is szerencsénk volt, most kezdett csak el ömleni az eső.
Update: a nap mondását majdnem elfelejtettem megosztani veletek: "A német nem egy kicsapongó népség." (by Kapp Peti) (lehet, hogy csak nekem tetszik, de elképzeltem egy németet, ahogy épp kicsapong...)
Update3: update2-t kiszedtem, mert úgy látszik, a németek nem szeretik mutogatni külföldön, ahogy kicsaponganak. Ezek szerint tényleg nem kicsapongó népség:) (vagy csak szégyellik...)

Olympiapark

Rövid kis bejegyzés, zene nélkül...
A héten hazafelé kerekeztem és nem a szokásos útvonalon jöttem, hanem betévedtem az Olympiaparkba. Csináltam is gyorsan pár képet, ez is egy hatalmas park az olimpiai létesítményekkel a város közepén. Érdekes egyébként, hogy München mennyi mindent köszönhet az olimpiának (gondolom a többi város is, de más olimpiai városban még nem voltam). Akkor épült a metró, az olimpiai park nem kevés létesítménye, és szinte egy egész új városrész a parktól északra, amit akkor a sportolók és "hozzátartozóik" használtak, most meg egy hatalmas kollégium, szinte önálló város (nem Studentenstadt, az arrébb van, de szintén kb akkor épült) az egyik része, mellette pedig a BMW terpeszkedik. Tényleg nem tűnik rossz biznisznek egy olimpia...
A parkban a sok zöldön kívül még egy dolog tetszett nagyon (szintén biztos igaz ez máshol is, csak én nem láttam): egy jó nagy csoport idősebb hölgy és úr nyári curlinget játszott (aki nem ismeri a curlinget, egy kis bevezetés itten). Persze csak én neveztem el annak, egy kicsit azért egyszerűbb volt a versenysportnál, de nagyon ügyesen céloztak igen-igen messziről is, és láthatóan nagyon jól érezték magukat a nagyon nem jó időben is. Tetszett, hogy így összejárnak, jó kedvvel együtt tudnak lenni és önfeledten játszani egyet.
Szerintem ez fontos. Nagyon.

Krízis a konyhában

Az első igazán húzós helyzet ittlétem alatt, izzott a levegő, kemény támadások, nagy bocsánatkérések, tisztára, mint egy szappanoperában. Ráadásul németül.
Szerencsére nem hal éhen senki, ennyire azért nincs krízis, ellenben volt ma a koliban egy válság-gyűlés, konyha ügyben. Sajnos az elmúlt hetekben iszonyatosan mocskos lett a konyha, mert nem mindenki takarított fel maga után, aki pedig be volt osztva azon a héten konyha felelősnek, nem csinált semmit. Ennek az lett a vége, hogy csütörtökön a svájci srác 5 órás kemény munkával kitakarított mindent és nagyon elege lett az egészből és összehívta ezt a gyűlést.
Elég feszülten kezdődött, mert mindenki felhozta a saját sérelmeit, meg hogy a másik mikor nem takarított, de dortmundi indonéz jogász barátunk ékesszólásával elsimította az ellentéteket. Aztán mindenki előállt megváltó ötleteivel, amelyeknek mind ugyanaz volt a lényege: mindenki takarítson el maga után. És miután mindenki megdicsérte a másikat, hogy milyen jó ötletet mondott, megszületett a nagy elhatározás: mindenki fel fog maga után takarítani! Hát ez igazán nagy megkönnyebbülés volt mindenkinek, így vidáman beszélgetve tért vissza mindenki a szobájába, és senkit nem zavart már, hogy tiszta hagymahéj a padló, hiszen ma egyrészt vasárnap van, akkor nem takarítunk, másrészt pedig úgyis mindenki fel fog maga után takarítani. Kíváncsi leszek... (Én az egészen megfigyelői státuszban vettem részt, hiszen, amint nagyon bölcsen megjegyezték az elején, én még új fiú vagyok, nem tudom hogy mennek itt a dolgok.)
Azért történt ma más is, voltunk gyönyörű kastélyparkban a Schloß Nymphenburg körül, egy kicsit le is égtem, de nagyon király volt, rengeteg orgona, rengeteg madár és igazi piknik hangulat. Képek pedig itten.
Gondolkoztam, legyen-e most is zene, végül arra jutottam, hogy már nagyon elkényeztettelek titeket, úgyhogy lesz. Méghozzá egy kis nyugtató krízis után, meg még illik is a kedves park hangulatához, és különben is ez szól az egyetemnél levő metrómegállóban, amíg az ember vár a metróra.

Milyen gyöngyszemekre bukkanhat az ember a "jutubén"... a többit is érdemes szerintem megnézni: nyár, ősz, tél.

Bicikli II.

Úgy látszik, a mai nap a folytatások napja, ugyanis az egyetemi épületek után a bringám is kap egy folytatást.
Miután heves reklamációkat kaptam, hogy mikor kerül fel kép a biciklimről, hát íme:
Nagyon menő bringa, van rajta minden: első-hátsó fék (igen, ez itt menő), váltó (csak hátul), lámpa (elöl-hátul), sárvédő, csomagtartó, sőt még csengő is. Meg van még egy olyanja is amiről még nem tudtam eldönteni, hogy bug-e vagy fícsör: amikor a kerék gurul, akkor a pedál is forog. Ennek két következménye van, egyrészt lehet tolatni is a bringával (bár még sose akartam ilyet), másrészt viszont, ha nem tekerek, nem lehet a lábam a pedálon, különben leesik a lánc. Így nagyon viccesen nézek ki, minden piros lámpához messze előrenyújtott lábakkal gurulok be.
Jaj, majdnem kifelejtettem, a legmenőbb az egész biciklin a lakat.
Az egész egy kis pöcök, amit a küllők közé kell csúsztatni, hogy ne lehessen a hátsó kereket gurítani. Kicsit féltem tőle, elég gyerekesnek tűnik, de itt ennyi is elég. Azok a gyerkőcök, akiknek sokkal drágább biciklije és lakatja van (gyakorlatilag a lakat drágább az én biciklimnél), ők is csak a kerékre biggyesztik a lakatot, semmi otthon megismert kerék-váz-szilárd tárgy hármas rögzítés. Azért majd amikor elviszem a szerelő gyerekhez (aki szintén magyar, és véletlenül találtunk rá) a biciklit, hogy a fent említett bugot (fícsört?) megpróbálja megjavítani, beszerzek egy rendes lakatot is.
Nem bírtam ki, hogy ne tegyem be ezt ide (pedig az enyém tényleg nem teszkós):

Egyetem vs. múzeum II.

Ezen a héten sikerült az egyetem néhány újabb épületét megismerni. Sajnos ezek már nem múzeumok, de azért így is van bennük izgalom elég.
Hétfőn a városon kívülre délnyugatra kellett mennem, hogy egy újabb tárgy első óráján vegyek részt. Ezen a részen több tömbje is van az egyetemnek: a klinika, a gyógyszerészeti kar és a biológiai kar, azaz a Biozentrum. Ezek vadiúj, óriási komplexumok, amelyeket az egyetem azzal a nem titkolt szándékkal épített, hogy Európa vezető kutatóegyeteme legyen (ehhez a projekthez van egy még nagyobb tömb északon is, de ott nincs órám). A Biozentrum ráadásul annyira új, hogy a Google Mapsen még csak épül.
Na, hétfőn ide kellett kijutnom, biciklivel (ez is jó lassan ment, de erről a bringás bejegyzésben bővebben), mert akkor még szép idő volt (azóta ma estére megint az lett). A bökkenő csak az, hogy ezek az épületek már nem a városban vannak, így nem nagyon van róluk térkép (a Google Mapsen meg még csak épül...). Annyi volt az össz tudásom, hogy az órám a B épület 19-es termében lesz, de azt nem mondták meg, hogy a három tömb közül melyikben. A klinikára nem mertem bemenni, az mégiscsak egy kórház, így elkezdtem bóklászni az egyik hatalmas tömbben. Itt elég gyorsan megtaláltam a B épületet, csak épp 19-es terme nem volt. Volt tizensokas meg 20-as is, de a 19-es sehogyse akart meglenni, és az egész épületben sehol senki. Nagy elkeseredésemben elmentem ebédelni, ahol kiderült, itt is ugyanazt a kaját adják, mint a központi menzán, ahol szoktunk enni (ő majd kap egy külön bejegyzést, csak még fotóanyagot kell gyűjtenem hozzá).
Mielőtt hazaindultam, gondoltam, bringázok még egy kicsit, erre ez a látvány fogadott:
Szóval, nagy nehezen megtaláltam a másik épülettömböt (a Biozentrumot), aminek szintén van B épülete, és csodák csodájára 19-es terme is, ahol persze már zajlott az órám, sőt kb. vége is lett. Viszont a proffal tudtam beszélni laborgyakorlat ügyben, úgy néz ki, hétfőtől már kezdődik is valami, remélem jó lesz. (Még pár kép az épületről, meg a környékéről itten)
A bácsi, aki a bejegyzés elején fekszik, a fenti épület bejárata mellett van egy vitrinben, és a biológiai karra akar gondolom valahogy utalni (ha a tükröződés miatt nem látszódna, a földön fekvő öltönyös bácsi egy szitakötő-féleséget tart a kezén, és úgy tűnik, nagyon tetszik neki). Errefelé amúgy is szeretik a modern művészetet, mert az épületek előtti téren ez a szépség lakik:

A másik, a héten megismert új épület (közben megint elszállt erre egy helikopter) a város másik végén, de még a városban van, a Max-Planck-Institut Pszichológiai részlege (itt egyébként mindenre van külön Max-Planck-Institut, a Biozentrum mellett is van egy). Ez alapvetően nem extra épület, viszont nem lehet belejutni, olyan biztonságos a beléptető rendszere, hogy egyáltalán nem is működik, így valakinek mindig le kell jönnie kinyitni az ajtót. Ezt egyébként nem magunktól találtuk ki (mi azt hittük, szimplán csak bénák vagyunk és egy kedves PhD-hallgató megszánt, amikor beengedett), hanem az angol nyelvű szeminárium után mondta Lali. Lali egy PhD-hallgató, aki a szemináriumot tartók egyike, magyar srác, és 1986 óta Münchenben él. Amikor kiderült, hogy Peti meg én magyarok vagyunk, első kérdése az volt, hogy "és tudtok is magyarul?" Mondtuk, ááá, alig...
Na, jó hosszú lettem itt éjjel közepére, de jön mindjárt a biciklis bejegyzés folytatása képekkel, meg ide a végére ismét muzsika, hogy ne unatkozzatok (ha már Biozentrumról volt szó, mi más is lehetne, mint...).

Bicikli

Tegnap megígértem, hogy kap a biciklim egy saját bejegyzést, ha meglesz. Hát, büszkén jelentem, hogy megvan.
Hárman kimentünk ma München legnagyobb szabadtéri bolhapiacára (Flohmarkt), hogy bringát szerezzünk. Tényleg hatalmas a piac, az előző müncheni reptér területét használják most erre. Volt rengeteg bicikli is, meg minden más is, a legkülönbözőbb minőségben és árakon. Jó sokat válogattunk, végül zárás előtt nem sokkal mindketten (a harmadik lány nem akart biciklit, neki már volt, csak elkísért) szereztünk egyet-egyet, a zárásra való tekintettel 10 illetve 15 euróval olcsóbban. Frissen szerzett zsákmányunkkal rögtön haza is tekertünk, közben készült jó néhány kép is a gyönyörű időben.
Út közben persze előjönnek a rejtett hibák, az én bringámon kell egy picit szerelni, de remélem nem lesz vészes. Képet sajnos nem csináltam még róla, majd igyekszem pótolni.
Nagyon belejöttem a zenebonába, úgyhogy ide is beteszek egyet, méghozzá bringásat (nem, nem a Queen népszerű darabját):