2009. június 4., csütörtök

Repülőtér


Ahogy megígértem, itt az iromány a repülőtérről.
Ittlétem alatt párszor már volt szerencsém viszonylag közel elvonatozni a reptérhez, így néhány gépet már megcsodálhattam leszállás közben. Aztán, ahogyan írtam is már, Freisingból pazar kilátás nyílt a reptérre, és főleg a leszálló gépekre. Lebilincselve üldögéltem a sörfőzde mellett és bámultam a hatalmas gépeket, közben persze lelkesen magyaráztam Áginak repülős dolgokról. Volt ott mindenféle gép, kicsi BAe 146-osok, nagyobb Boeing 737-esek és Airbus A320-asok, és igazi óriások, Airbus A330 és A340-esek is, igazi csemege. Annyira belelkesedtem, Ági rábeszélt (ezt is írtam már), hogy menjünk is el a reptérhez.
Alig vártam már, nagy nehezen végül odavitt az S-Bahn, ami rögtön a terminálok alatt tesz le. Maga a repülőtér 1992-ben nyílt, előtte Riemben volt a reptér, most ott van a nagy bolhapiac, ahol a biciklimet vettem. Két terminálja van, az egyikből a Lufthansa járatok, a másikból az összes többi indul. Főleg a 2-es, újabb terminált láttuk, nagy, tágas, világos és modern. A terminál mellett van egy Hotel Kempinski, ami legalább akkora, mint maga a terminál.
Persze nem az épületek, hanem a repülők miatt jöttünk, így felvágtattunk (nyilván én diktáltam a tempót:) a teraszra. Kiérve az ember lábánál parkolnak a gépek (főleg A320-as Airbusok), és mindkét kifutópályát kiválóan lehet látni, csak sajnos az én kicsi fényképgépemnek nagyon messze voltak. Azért próbálkoztam fotózni, jó sok homályos lett, de a maradékot innentől láthatjátok (Ági is besegített, az ő képei innentől). Mint egy kisgyerek, úgy futkostam a terasz két vége között, nem tudtam eldönteni, épp melyik fel- vagy leszálló gépet válasszam, a bőség zavarával küzdöttem, nagyon tetszett.
Még S-Bahnozás közben, a repülőtér előtt volt egy Besucherpark nevű megálló, nagy lelkesedésemben azt mondtam, menjünk végig a reptérig, mert az a tuti, de visszafelé leszálltunk itt is, próba cseresznye (szerencse) alapon.
Na hát itt van aztán az igazi királyság. Építettek a németek egy nagy dombot az északi kifutópálya mellé, ahonnan még közelebbről láthatók az itt felszálló gépek. Ez aztán a csemege! Sajnos esteledett, meg a vihar is közeledett, így még nehezebb volt fotózni, de nagy élmény volt. A domb egészen közel van az 1-es terminál széléhez is, ahol épp két Airbus A340-es óriásgép parkolt, ilyeneket otthon nem nagyon lehet látni. Emellett három öreg repülőt meg egy helikoptert is kiállítottak, meg még játszótér is van a Besucherparkban.
Közben persze megjött a vihar, a kávézó nagyon dizájnosra megtervezett előteteje alig nyújtott védelmet az eső és szél kombinációja elől, viszont megérte maradni, mert a vihar lecsendesedése után a lemenő nap gyönyörűen világította meg a felhőket, a repülők csillogtak a napfényben, és még szivárvány is volt! Méghozzá teljes, azt hiszem, most láttam ilyet először. Természetesen a játszóteret is kipróbáltuk, majd hazaindultunk... volna.
Én annyira belelkesedtem, hogy még közelebb akartam jutni a kifutópályához, így elkezdtünk bolyongani a hatalmas parkolóban, és találtam is az egyik épület mellett annyi helyet, hogy egészen a kifutópálya kerítéséig eljussak. Persze para volt, mert ez pont a rendőrség épülete mellett sikerült, de a repülőkért mindent. Fotózni szinte már lehetetlen volt, de egyértelműen ez volt a nap megkoronázása, videót is csináltam, szerintem egész jó lett.

Iszonyatosan fáradtan, de nagyon elégedetten indultunk haza, fantasztikus nap volt. Lehet, hogy még egyszer kimegyek, még több időre, nappali fényben, és esetleg kölcsönkérek egy jobb fényképezőgépet.
Itthon, hullafáradtan sikerült összefutni ezzel a valamivel, szó szerint szerint könnyem folyt a nevetéstől vagy a sírástól, magam sem tudom már melyiktől. Még szerencse, hogy ez nem komoly, sajnos nem tudok svédül, de ezt találtam róluk.

11 megjegyzés:

  1. Sewa Gyerek!
    Hogy jönnek ide a svédek?? :) (Airbus-szal?)
    Jó sok mindenre volt aznap energiád...
    így megismered a gépeket? Ferihegyhez is ki lehet cangázni, de azért nem ilyen jó a rálátás...
    (A belinkelt wikipedia/Munchen_airport szerint azért sok más társaság is használja a 2-es terminált)
    No jó pihenést!

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Úgy látom, megint klappolt vala minden! Nem rossz ez a hely! Hejj! :) Csak az a szegény repülőgép van bezárva a ketrecbe... Remélem, kiszabadítottad! ;-) /én meg csak picit vagyok fáradt :D /
    Még sok ilyen gyereknapot Neked!

    VálaszTörlés
  4. Marci: A svédeket csak simán találtam neten, és akkora állatság, hogy nem lehetett kihagyni. Tényleg használja még más társaság is a 2-es terminált, a Star Alliance-osok, akik a Lufthansával valami együttműködésben vagy mifenében vannak.
    Pom: remélem lesz még ilyen gyereknap:) jó pihenést neked!

    VálaszTörlés
  5. Elképzeltelek én is, amint meghódítod a repülőteret :)
    Rengeteg szép fotód van itt a blogon, alig győzöm végignézni őket. És végre egy hely, ami ismerős volt nekem is (Passau), kb. öt éve jártunk ott szüleimmel. A legjobban az tetszett, hogy mennyire más színe van a vizeknek az összefolyásnál. Többek érdeklődésére tarthat számot a kérdés: mikor jössz haza?

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm szépen a dicséretet, örülök, hogy tetszenek a képek. És köszönöm az érdeklődést is a hazaérkezést illetően. Ez egy jó bonyolult kérdés, annyi biztos, hogy 21-én még Neuschwansteinbe szeretnék elmenni. Ezutáni napokban valamikor haza, de 29-én már újra itt kell lennem. Utána természetesen táborra otthon, a többi még bonyolultabb.

    VálaszTörlés
  7. Ááá, asszem rosszat fogok álmodni ettől a djtrexxtől. Mindenesetre a cikk lezárása ezzel elég katartikusra sikerült :D
    A városbeszámolóid meg tényleg jók, menő h ennyi helyre elmászkáltok, helyesen teszitek.

    VálaszTörlés
  8. Érdemes a szöveg finomságára külön figyelni: When I was a little boy, had no techno had no toy, did not know democracy, father was in Red Army. Majd később: a party place for every ace. Elképesztő. Igazi költő:) azért nehogy miattam álmodj rosszat:P ja igen itt egy egész sajtóközlemény ezzel kapcsolatban: http://djtrexx.eu/EUROPEAN_ELECTION_TECHNO igazi küldetéstudata van:D

    VálaszTörlés
  9. Jaj és a lényeget ki is hagytam: techno and democracy go hand in hand. Ennél több nem is kell szerintem:)

    VálaszTörlés
  10. Ja ez a redarmys apuka engem is elgondolkodtatott, hogy ez most svéd-e egyáltalán :D De a szöveg valóban egy gyöngyszem a mai zenében :D mindemellett ez az szürreálisba hajlóan abszurd képi világ, és a felemelő zenei hangzás... mmmm
    asszem tudom hol követett el nagy hibát Mozart

    VálaszTörlés
  11. Ha megnézed a sajtóközleméynt(!), abban benne van, hogy DJ Trexx Kelet-Berlinben nőtt fel:) és van ám neki még egy okossága: http://www.youtube.com/watch?=VbM9v8Np3A a primitívség határtalan és mondanom sem kell, hogy Eurovízióra készült...:D

    VálaszTörlés