Marci nyereménye

Nagyon régen, de Marci nyert egy számot, íme, bocsánat a késésért, és természetesen gratulálok:

A hétvégén itt volt a család, nagyon király helyeken voltunk, volt igazi müncheni grillezés is, meg szerzetesek főzte sör, a világ legjobb sült disznólábával, szóval csupa jó. Következő hétvégén pedig megyek haza, reszkessetek!:)

Fronleichnam

Azaz magyarul Úrnapja. Mert az itt, illetve eredetileg is, ma, a pünkösd utáni második csütörtökön van. Ahogy otthon is, itt is van körmenet, méghozzá Münchenben közös városi, nagy körmenet, ami az egész belvároson végigmegy, és sokan népviseletben vesznek részt rajta (itt úgy látszik büszkék rá...).
Erre akartam ma korán reggel felkelni (8-kor kezdődik a szabadtéri mise a főtéren). Amikor nagy nehezen kimásztam az ágyból, siralmas látvány fogadott: szakad az eső, közben orkánszerű szél fúj, szóval embertelen idő volt. A meghirdetésben benne volt, hogy rossz idő esetén elmarad, "csak" mise lesz a dómban, erre viszont nem volt kedvem elbringázni (se villamosozni). Pedig készültem rá, tökjó lett volna egy gyönyörű közös mise egész Münchennel, mármint sok-sok egyházközséggel egész Münchenből. A magyarok külön készültek rá (akinek nem volt magyar népviselete, kérhetett kölcsön a magyar missziótól!), néptánc bemutató is lett volna utána, én pedig rengeteg tökjó fotót csináltam volna, aminek ti biztos nagyon örültetek volna, de a csúnya idő az egészet elrontotta.
Érdekes egyébként, hogy itt a katolikus tartományokban (így Bajorországban is) munkaszüneti nap, a többiben pedig a katolikus dolgozóknak illetve diákoknak ki kell adni szabadnapnak. Persze ez Magyarországon is így van, csak otthon ugye eleve vasárnap van (a német Wikipédia oldal szerint pont azért, hogy munkaszüneti nap legyen). Ugyanígy munkaszüneti nap Krisztus mennybemenetele (azaz áldozócsütörtök), ami otthon szintén vasárnap, talán ismét azért, hogy ne kelljen dolgozni.
Erről jut eszembe, olvastam Tóta W. bácsi egy cikkét, hogy minek a pünkösdhétfő munkaszünetnek, amikor azt se tudja senki, hogy mit ünneplünk akkor. Mondjuk pünkösdhétfő teológiáját én se ismerem (talán az lehet az oka, ami húsvéthétfőnek is, hogy nagy ünnep, ünnepeljünk sokáig, de javítsatok ki, ha nem így van), de itt amint írtam, még jó pár keresztény ünnep munkaszünet, pedig a sok törököt meg mindenféle népet elnézve az utcán (és Münchenben még nincsenek is olyan rengetegen!), nem hinném, hogy itt többen tudnák, mi van ma. De nem is háborognak.
Azért este elmentem a közeli karmelita templomba misére, ahol ismét megállapítottam, hogy németül nem lehet rendesen énekelni, iszonyat hülyén hangzanak az énekek, és nem azért, mert én is próbálkozom. Ha tud valaki tényleg jól hangzó, németül énekelt éneket, küldje el nekem, hogy ellensúlyozhassam fenti egyoldalú ítéletemet.
Meg felfedeztem, hogy itt is megy, amit Jan írt a bambergi betlehemről, hogy karácsony után sem lebontják, hanem folyamatosan jelenítik meg Jézus életének eseményeit, sőt, itt most (illetve két hete) a Szentlélek eljövetelét rakták ki. Most olvasom, ott is a karmeliták csinálták ezt, nem tudom véletlen-e, majd igyekszem csekkolni máshol is.
Sajnos most saját kép nincs, Marci pedig nem kért még számot, szóval az sincs. Jó éjt!

Do you Yahoo?

Ki emlékszik még erre a reklámszövegre? Én persze emlékszem, mert rengeteg tévét néztem már akkor is, amikor például ez a reklám is ment.
Tegnap egyetemre menet letámadott két tetőtől talpig lilába öltözött csaj és a kezembe nyomták ezt:

Illetve amikor a kezembe nyomták, akkor még tartalma is volt. Mert ez nem más, mint egy Yahoo csoki, pontosabban müzliszelet (aka cerbona, szerintem most már lehet így, kicsivel) papírja! Azért eléggé meglepődtem, tudtommal a Yahoo nem ebben a bizniszben utazik. Arra csak hazaérve jöttem rá, hogy igazából mit is reklámoznak (valami Yahoo Angels akciót, ahol beajánlhatod az ismerősödet, hogy ő a legnagyobb angyal a világon, vagy valami ilyesmi), mert biciklivel voltam, így már nem is volt annyira király, hiszen csak promócerbona. Természetesen Petivel benyomtuk óra után, (természetesen) a cerbona jobb. A kedves lila lánykák (állítólag ők a Yahoo angyalok) pedig, amikor indultam a biciklivel, mondták, hogy ettől gyorsabban fogok tekerni. Még nem érzem a hatását, vagy lehet, hogy már el is múlt...?
A szentimentális után most a bulvár ötperc rovatot olvastátok. Ja igen, ma is volt/van hatalmas party a konyhában (természetesen olaszokkal), csak én ellógtam, mert holnap (inkább már ma) korán kelek. Majd itt, a blogon elmesélem, hogy miért.
A zenét pedig nem mondom meg miért tettem be, találjátok ki (az nem ér, hogy mert szeretem, pedig tényleg szeretem).

Szép

Ülök a szobában, egész nap mocsok idő, épp vége az esőnek, matek házit csinálok, brrrr, használhatatlan az egész nap. Erre mit látok az ablakon véletlenül kinézve? Hát ezt:




Gyönyörű, máris jobb kedvem lett sokkal. Lám-lám, nem is kell a reptérig menni szivárványért, házhoz jön. Az első képen talán még a párja is látszik, a szivárvány ugyanis mindig párban jár:)
Szentimentális 5 percem című rovatomat olvashattátok, egészségetekre! Zeneként ennek megfelelően egyik kedvenc filmem betétdala szóljon, a szám címe mindent elmond.

Repülőtér

Ahogy megígértem, itt az iromány a repülőtérről.
Ittlétem alatt párszor már volt szerencsém viszonylag közel elvonatozni a reptérhez, így néhány gépet már megcsodálhattam leszállás közben. Aztán, ahogyan írtam is már, Freisingból pazar kilátás nyílt a reptérre, és főleg a leszálló gépekre. Lebilincselve üldögéltem a sörfőzde mellett és bámultam a hatalmas gépeket, közben persze lelkesen magyaráztam Áginak repülős dolgokról. Volt ott mindenféle gép, kicsi BAe 146-osok, nagyobb Boeing 737-esek és Airbus A320-asok, és igazi óriások, Airbus A330 és A340-esek is, igazi csemege. Annyira belelkesedtem, Ági rábeszélt (ezt is írtam már), hogy menjünk is el a reptérhez.
Alig vártam már, nagy nehezen végül odavitt az S-Bahn, ami rögtön a terminálok alatt tesz le. Maga a repülőtér 1992-ben nyílt, előtte Riemben volt a reptér, most ott van a nagy bolhapiac, ahol a biciklimet vettem. Két terminálja van, az egyikből a Lufthansa járatok, a másikból az összes többi indul. Főleg a 2-es, újabb terminált láttuk, nagy, tágas, világos és modern. A terminál mellett van egy Hotel Kempinski, ami legalább akkora, mint maga a terminál.
Persze nem az épületek, hanem a repülők miatt jöttünk, így felvágtattunk (nyilván én diktáltam a tempót:) a teraszra. Kiérve az ember lábánál parkolnak a gépek (főleg A320-as Airbusok), és mindkét kifutópályát kiválóan lehet látni, csak sajnos az én kicsi fényképgépemnek nagyon messze voltak. Azért próbálkoztam fotózni, jó sok homályos lett, de a maradékot innentől láthatjátok (Ági is besegített, az ő képei innentől). Mint egy kisgyerek, úgy futkostam a terasz két vége között, nem tudtam eldönteni, épp melyik fel- vagy leszálló gépet válasszam, a bőség zavarával küzdöttem, nagyon tetszett.
Még S-Bahnozás közben, a repülőtér előtt volt egy Besucherpark nevű megálló, nagy lelkesedésemben azt mondtam, menjünk végig a reptérig, mert az a tuti, de visszafelé leszálltunk itt is, próba cseresznye (szerencse) alapon.
Na hát itt van aztán az igazi királyság. Építettek a németek egy nagy dombot az északi kifutópálya mellé, ahonnan még közelebbről láthatók az itt felszálló gépek. Ez aztán a csemege! Sajnos esteledett, meg a vihar is közeledett, így még nehezebb volt fotózni, de nagy élmény volt. A domb egészen közel van az 1-es terminál széléhez is, ahol épp két Airbus A340-es óriásgép parkolt, ilyeneket otthon nem nagyon lehet látni. Emellett három öreg repülőt meg egy helikoptert is kiállítottak, meg még játszótér is van a Besucherparkban.
Közben persze megjött a vihar, a kávézó nagyon dizájnosra megtervezett előteteje alig nyújtott védelmet az eső és szél kombinációja elől, viszont megérte maradni, mert a vihar lecsendesedése után a lemenő nap gyönyörűen világította meg a felhőket, a repülők csillogtak a napfényben, és még szivárvány is volt! Méghozzá teljes, azt hiszem, most láttam ilyet először. Természetesen a játszóteret is kipróbáltuk, majd hazaindultunk... volna.
Én annyira belelkesedtem, hogy még közelebb akartam jutni a kifutópályához, így elkezdtünk bolyongani a hatalmas parkolóban, és találtam is az egyik épület mellett annyi helyet, hogy egészen a kifutópálya kerítéséig eljussak. Persze para volt, mert ez pont a rendőrség épülete mellett sikerült, de a repülőkért mindent. Fotózni szinte már lehetetlen volt, de egyértelműen ez volt a nap megkoronázása, videót is csináltam, szerintem egész jó lett.

Iszonyatosan fáradtan, de nagyon elégedetten indultunk haza, fantasztikus nap volt. Lehet, hogy még egyszer kimegyek, még több időre, nappali fényben, és esetleg kölcsönkérek egy jobb fényképezőgépet.
Itthon, hullafáradtan sikerült összefutni ezzel a valamivel, szó szerint szerint könnyem folyt a nevetéstől vagy a sírástól, magam sem tudom már melyiktől. Még szerencse, hogy ez nem komoly, sajnos nem tudok svédül, de ezt találtam róluk.

Oberschleißheim, Freising

Jó hosszú itt a pünkösd, még kedden se kellett iskolába menni, ezért pár lány kitalálta, hogy menjünk bringázni Freisingba. Ez Münchentől északra, kb 30 km-re van, egy kisváros, ahol a világ legrégebbi sörfőzdéje is van. Az én bringámat nem kell már nektek bemutatni, írtam róla itt és itt is, egy ilyen bringával pedig nem mertem vállalni a hosszabb túrát, féltem, hogy szétesik, így maradt volna az itthon búslakodás, de Ági (ő pedig baromira München túlfelén lakik, így 100 km lett volna neki a túra) kitalálta, hogy menjünk oda S-Bahnnal (itteni HÉV), és majd ott találkozunk a lányokkal.
Így hát reggel felültünk az S-Bahnra, de mivel így jóval gyorsabban ki lehet jutni, útközben leszálltunk Oberschleißheimban, megnézni a kastélyt meg a parkját. A többiek voltak már ott, itt olvashatók kalandjaik, de mi is meg szerettük volna nézni. Úgy látszik, nagyon korán értünk oda (reggel fél 10-10 körül), senki nem volt a kastély környékén, a parkban is néhány kertész meg két hattyú árválkodott. Azért a napsütésben csináltam jópár képet, közben a szökőkutak is beindultak, és bejártuk az egész parkot. Persze nem olyan nagy meg pompás, mint Nymphenburg, de azért hangulatos volt, találkoztunk mókussal is egész közelről, de a fotózáshoz természetesen nem volt már türelme.
A kitérő után immár Freisingban (még egy kis S-Bahnozás után) folytattuk a kirándulást. Kedves városka, két nagyobb meg még néhány domb van benne (végre megint domborzat), az egyik nagy dombon a dóm, a másikon pedig a már említett sörfőzde magasodik. Bejártuk az utcákat keresztbe-kasul (ismét sokat fotóztam), majd a dómhoz is felmásztunk. Freising püspöki székhely (volt, most Münchennel közös püspökség, sőt érsekség) már a középkor eleje óta, a dombra épült a dóm és a püspöki palota. Nagyon érdekes, ahogyan a dómot összekötötték az elé épített templommal, majd ezt a palotával, így a három épületet összeköti egy átjáró. Sajnos az egész nem fért bele egy képbe, külön képekről lehet ezt csak összeszedegetni, remélem, így is érthető. Maga a dóm gótikus, de sajnos a barokk korban átépítették, szépnek szép, de azért picit elszomorodtam.
Épp dóm mellől szemléltük a kilátást, többek közt a szemközti dombon a sörfőzdét, amikor a lányok felhívtak, hogy megérkeztek (az ő történetüket itt olvashatjátok), épp a sörfőzdénél vannak a szembe dombon. Rövidesen találkoztunk is velük, ismét felmásztunk a dómhoz, és most olyan szerencsénk volt, hogy be is mehettünk fotózni (elős alkalommal zárva volt még). Itt megtaláltuk a több mint ezer éves altemplomot, hihetetlen hangulatos, csak nehéz volt fotózni a fény hiánya miatt. A dóm után folytattuk a barangolást a városban, a lányok beszabadultak valami boltba is, ahol akciósak voltak a ruhák, de, ahogy mondták, "megkegyelmeztek" nekem, és nem sok időt töltöttünk ott.
Ezután Ágival meg akartuk keresni az Isart (ez folyik Münchenben is), a többiek pedig egy kis pihenő után indultak haza. Természetesen az Isar nem lett meg, viszont találtunk még templomot (a változatosság kedvéért felújítják, itt mindent most újítanak), nyakunkba szakadt az eső, kajáltunk jégkrémet, és felmásztunk a sörfőzdéhez is.
A sörfőzde bencés kolostor volt a 800-as évek eleje óta, a sörfőzésről először 1040-ben van említés, ez alapján a dátum alapján nevezik a világ legrégebbi sörfőzdéjének. A kolostort az 1800-as években bezárták, de a sörfőzde a mai napig megmaradt. Az épületegyüttesben van még a TUM (a müncheni műegyetem) élelmiszertudományi kara, meg az LMU (az egyetem ahova most én is járok) néhány tanszéke is. Erről a dombról is szép a kilátás, a távolban München is látszik, de innen kiválóan látni a repülőteret is, ami egészen közel van. Így aztán hosszú időt kellett itt tölteni a fel- és leszálló repülők tanulmányozásával.
Láttunk még a városban egy érdekesnek tűnő tornyot is, ami jó meszze volt gyalog, odaérve pedig kiderült, hogy víztorony, és el van kerítve. Szerencsére volt busz, ami az S-Bahnhoz vigyen, ami akár haza is vihetett volna...
De Ági rábeszélt, hogy menjünk ki a reptérre, ha már közel van és van S-Bahn jegyünk. Ha repülőről van szó, mindenben benne vagyok, így München helyett a repülőtér felé vettük az irányt. Ez viszont akkora élmény volt, hogy külön bejegyzést fog kapni.
Most ezt a zenét teszem be, pusztán azért, mert szeretem, remélem nektek is tetszeni fog.

Passau & Partitájm2

Még a múlt hónap utolsó napján, vasárnap ismét kirándulni vittek minket kedvenc MESA srácaink, ezúttal Passauba. A városka (na, ez már tényleg az, fele annyian se laknak benne, mint Regensburgban, melyet szintén városkának merészeltem hívni innen, a nagyváros közepéről) az osztrák határon, egy félszigeten van, ugyanis itt folyik össze három folyó, a Duna, az Ilz és az Inn, és Duna néven folynak szépen tovább, már Ausztriában. Antival már filozofáltunk ezen, amikor itt volt, hogy miért Dunaként és nem Innként folyik tovább, hiszen sokkal nagyobb itt az Inn a Dunánál. Igazából annyi csak a trükk, hogy az Inn sokkal sekélyebb a Dunánál, ráadásul az Alpokból olvadás idején rengeteg vizet hoz (máskor meg alig valamennyit), így nagyon széles és gyors is, a Duna meg nyugodtan folydogál, mindig ugyanannyi (az olvadást kivéve az Inn-nél több) vízzel, ezért tűnik "igazságtalannak" az elnevezés. Persze az is lehet, hogy csak hagyomány, és nem ilyen bonyolult. Mindenesetre fura lenne, ha Budapesten az Inn folyna...
Mostani vezetőink nem álltak a helyzet magaslatán (fenti okosságaimat se ők mondták, kevésbé szemfüleseknek megsúgom, hogy a Wikipédián olvastam), alig egy pár szót mondtak alig egypár látnivalóról (persze erről a városról is kiderült, hogy nyilván a rómaiak alapították, sőt előttük már kelták/gallok is nyomultak itt), így viszont lehetőségünk volt szabadon garázdálkodni a városban. A "hivatalos" program csak a dómot, az Inn- és Duna-partot valamint a várat tartalmazta, mi viszont ehhez hozzácsaptuk a belváros keresztbe-kasul bebarangolását. Így szerencsénk volt a városházához, még sok szép házhoz és templomhoz, fagyihoz, Melinda célbadobásához (íme az eredmény), és Gizella királyné sírjához is.
Kicsit a dómról: valamikor a középkorban építették, Szent Istvánról nevezték el, szép volt, jó volt, de 1662-ben az egész várossal együtt leégett (három folyó összefolyásánál ez menő dolog, dehát ezek az évek a leégő városok évei voltak, lásd London, 1666.), így olasz mesterekkel építtettek helyette egy barokk új dómot (meg az egész várost is barokkban újjáépítették ezek a bácsik). Már bevallottam gótika iránti feltétlen elkötelezettségemet, de meg kell hagyni, itt a németeknél szép barokk dolgokat látunk, ilyen volt ez a dóm is.
Maga a város is szép (pedig az elején, a vonatról leszállva nagyon igazságtalanul másképp vélekedtem), hangulatos sikátorokban lehet bolyongani, és ami nagy élmény, végre van valami domborzat is benne, ugyanis München meg a környékén levő dolgok egy nagy lapályon vannak.
Említésre méltó még termsézetesen Gizella királyné nyughelye, mely magyar emléktáblával is meg van jelölve. A királyné a megözvegyülése után általa vezetett kolostorban van eltemetve. Ez nem barokk, vagy valahogy túlélte a nagy tüzet, vagy véletlenül eredetiben építették újjá. A sírt is meg lehet nézni, sőt, még a koponyáját, meg még pár csontját is lehet látni (állítólag eredetiek, bár eléggé nem úgy néztek ki, na mindegy, azért megpróbáltam lefotózni), és az egész tele van magyar nemzeti színű szalagokkal díszített koszorúkkal.
A városlátogatás végén felmásztunk a Duna túlpartján lévő várba, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a városra, át lehet látni Ausztriába, és meg lehet csodálni felülről a három folyót, ahogy összefolynak, mind különböző színű, megpróbáltam lefotózni is, az eredmény itt látható.
Mit keres mindezek után a partitájm a címben? Hát azt, hogy két és fél óra vonatozás után este fáradtan hazaesve, indonéz sárc meghívott a barátnője szülinapját ünnepelni, ahol felkajáltam mindent, amit láttam, jó hangulatban dumáltunk, és végül elmentünk a lány egyik kedvenc helyére, ahol élő zene szól, méghozzá amatőr zenészekből alakult alkalmi zenekarok játszanak, pontosabban improvizálnak. Lényeg a lényeg, jó kis szülinapozás volt és sikerült fél 3-ra hazaesni. Zenei aláfestésnek pedig íme pár videó, ahogy improvizálnak a németek. Meg még egy arról, ahogy az olaszok szórakoztatják magukat meg minket.