Olyan régen volt már zene (meg bejegyzés is...), biztos hiányzott nektek, úgyhogy most pótolom (szerencsére azért nem voltunk teljesen zene nélkül, Kristófnál lehetett hallgatni finn remekeket). Ez a két szám volt összesen használható a szombat esti Erasmus bulin, aminek másnapján (nem, nem másnaposan!) elvittek minket Regensburgba.
Szerencsére csodaszép időnk volt, pedig egész héten, sőt még aznap éjjel is esett meg fényképezték a Google Mapset, szóval kezdtük már feladni a reményt. Aztán viszont már meg se lepődtünk, hogy milyen gyorsan és kulturáltan oda lehet utazni, mint ahogy azon sem, hogy ezt a várost is a rómaiak alapították, a változatosság kedvéért. Csodaszép városka (városka... 130 ezren laknak benne, többen mint a legtöbb magyar városban), legalábbis az óvárosa, amit megmutattak nekünk. Nem véletlenül része a világörökségnek. Természetesen a japán turista életérzés nemhogy gyengült volna, hanem ennyi szépség láttán csak erősödött, ennek erősen megválogatott termését nézegethetitek itt.
Az aznapi két vezető srácunk, Amadeus és Michael nagyon felkészült és talpraesett volt, rögtön érkezés után nyakunkba vettük a várost és sok-sok érdekességet tudhattunk meg róla. Rögtön a dómról például azt, hogy rengetegszer leégett, volt, hogy az egész várossal együtt, és a mai formáját potom 600 év építés után nyerte el. Szegénynek állítólag nagy baja, hogy homokkőből van, ezért állandóan szétmegy a sok savas mindentől, ami a nedvességgel rákerül, és folyamatosan javítgatni kell. Vagy valami ilyesmi. Mindenesetre szép, csináltam képeket dögivel, csak sajnos csomó bemozdult. Nagy kedvencem a gótika, ahogy ezt már írtam is, ez a templom is megdobogtatta a szívemet, de valahogy az olaszoknál meg a spanyoloknál jobban tetszett. Nem tudom, hogy ez a németek hibája-e, vagy esetleg az én korlátoltságom az oka...
Szerencsés város Regensburg, mert azon kevés német városok egyike, amelyek történelmi belvárosát nem lőtték porrá a II. világháborúban. Azért sajnos így is elpusztult néhány régi épület, ráadásul a Messerschmitt gyár is a város határában volt, szóval így is kaptak rendesen. A dóm után elkezdtük bejárni az óváros hangulatos szűk utcáit, tereit. Michael elmesélte, hogy itt is az volt a menő a középkorban, akinek a legmagasabb lakótornya volt, ezekből pár még ma is látszik (ő San Gimignanóhoz hasonlította, ott azért több a torony, ráadásul kisebb helyre bezsúfolva). Ma ezekben kollégium van, állítólag németeknek esélytelen benne lakni, mindegyikben amcsik vannak...
A dóm mellett a másik fő attrakció a Duna-part, a XII. századi kőhíddal, ami az 1800-as évekig az egyetlen volt a városban. Csodaszép a város a hídról meg a Duna túlpartjáról, a híd tövében pedig ínycsiklandó kolbászt sütnek, amit természetesen ki kellett próbálnunk. Itt ért véget a vezetés, innentől a legtöbben leültek sörözni meg napozni, de páran nem bírtunk magunkkal, és tovább róttuk a város utcácskáit. Így találtunk rá véletlenül a Thurn und Taxis kastély mellett egy gyönyörű templomra, ami ugyan nem gótikus (bár szerintem eredetileg az volt, csak átépítették barokká), de nagyon szép dolgok vannak már körülötte is, bent meg aztán végképp. Magába a fent említett kastélyba nem tudtunk bemenni, egyrészt mert sokba került, másrészt pedig alig volt időnk. Inkább felmentünk az egyik evangélikus templom tornyába megnézni fentről is a várost, természetesen innen is csodaszép, a kedves pénztáros bácsi pedig felismerte kb. két szóból, hogy páran magyarul beszélünk.
Egyébként érdekes dolog, hogy miért lett evangélikus város Regensburg. Az egész úgy kezdődött, hogy a város a középkorban önálló és nagyon gazdag volt (így volt pénzük saját kőhídra is), saját önkormányzattal, mindenfélével, nem függött holmi német hercegektől meg királyoktól, emellett pedig püspök is székelt itt. Aztán vége lett a szép időknek, a bajor hercegség megszerezte a várost, de ez sehogysem tetszett nekik. Kapóra jött a reformáció, amikor először 1541-ben, majd később is hitvitákat tartottak itt katolikusok és protestánsok, hátha meg tudnak egyezni valami közösben (természetesen nem tudtak). (Egyébként milyen jó nekik, hogy ráértek erre, ugyanebben az évben sétáltak be vígan a törökök Budára...). A város vezetői viszont meglátták a lehetőséget, és az egész város hipp-hopp áttért az evangélikus hitre, így remélve nagyobb függetlenséget a katolikus bajor hercegektől. Ennek az lett a vége, hogy még egy ideig itt tartották a német birodalmi gyűléseket (az Altes Rathausban), ami jót is tett a városnak a rengeteg követ, nagy méltóság miatt, de azért fokozatosan vesztett már amúgy sem a középkori jelentőségéből. Közben pedig az evangélikus város római katolikus püspöki székhely mind a mai napig.
Ezzel kb. véget is ért a napunk, még megnéztük a szintén gyönyörű Alte Kapellét (nem, nem ugyanaz, mint az előző templom, csak nagyon hasonlít), majd kivánszorogtunk az állomásra, hogy a kényelmes német vonatok egyikével szépen hazavitessük magunkat. Na persze, szép is lett volna. A vonat eleve 15 percet késett, majd annyi hely se volt rajta, hogy moccanni lehessen, nem beszélve a nagy melegről. Nem tudom, hogy ez annak köszönhető-e, hogy ezt a járatot (a reggelivel ellentétben) nem a Deutsche Bahn (vegyes, német állami és magán vasút), hanem valami kisebb magáncég üzemeltette, mindenesetre ez nem kellett volna a nap végére.
Azért egy dolog miatt hasznos volt ez a vonatozás is: megtudtuk, hogy a németek rögtön leszállnak, ha megáll a vonat, függetlenül attól, hogy van-e megálló vagy sem. Legalábbis, amikor egyszer megállt a vonat a mező közepén (ismerős helyzet...), legalább 20-szor nyomatékosan megkértek, hogy ne szálljunk le, mert nem megállóban vagyunk. Aztán ugyanezt eljátszották a müncheni érkezés előtt is, amikor nem tudott beállni még a vonat a pályaudvarra a peronhoz. Milyen érdekes a német lélek...
Szerencsére csodaszép időnk volt, pedig egész héten, sőt még aznap éjjel is esett meg fényképezték a Google Mapset, szóval kezdtük már feladni a reményt. Aztán viszont már meg se lepődtünk, hogy milyen gyorsan és kulturáltan oda lehet utazni, mint ahogy azon sem, hogy ezt a várost is a rómaiak alapították, a változatosság kedvéért. Csodaszép városka (városka... 130 ezren laknak benne, többen mint a legtöbb magyar városban), legalábbis az óvárosa, amit megmutattak nekünk. Nem véletlenül része a világörökségnek. Természetesen a japán turista életérzés nemhogy gyengült volna, hanem ennyi szépség láttán csak erősödött, ennek erősen megválogatott termését nézegethetitek itt.
Az aznapi két vezető srácunk, Amadeus és Michael nagyon felkészült és talpraesett volt, rögtön érkezés után nyakunkba vettük a várost és sok-sok érdekességet tudhattunk meg róla. Rögtön a dómról például azt, hogy rengetegszer leégett, volt, hogy az egész várossal együtt, és a mai formáját potom 600 év építés után nyerte el. Szegénynek állítólag nagy baja, hogy homokkőből van, ezért állandóan szétmegy a sok savas mindentől, ami a nedvességgel rákerül, és folyamatosan javítgatni kell. Vagy valami ilyesmi. Mindenesetre szép, csináltam képeket dögivel, csak sajnos csomó bemozdult. Nagy kedvencem a gótika, ahogy ezt már írtam is, ez a templom is megdobogtatta a szívemet, de valahogy az olaszoknál meg a spanyoloknál jobban tetszett. Nem tudom, hogy ez a németek hibája-e, vagy esetleg az én korlátoltságom az oka...
Szerencsés város Regensburg, mert azon kevés német városok egyike, amelyek történelmi belvárosát nem lőtték porrá a II. világháborúban. Azért sajnos így is elpusztult néhány régi épület, ráadásul a Messerschmitt gyár is a város határában volt, szóval így is kaptak rendesen. A dóm után elkezdtük bejárni az óváros hangulatos szűk utcáit, tereit. Michael elmesélte, hogy itt is az volt a menő a középkorban, akinek a legmagasabb lakótornya volt, ezekből pár még ma is látszik (ő San Gimignanóhoz hasonlította, ott azért több a torony, ráadásul kisebb helyre bezsúfolva). Ma ezekben kollégium van, állítólag németeknek esélytelen benne lakni, mindegyikben amcsik vannak...
A dóm mellett a másik fő attrakció a Duna-part, a XII. századi kőhíddal, ami az 1800-as évekig az egyetlen volt a városban. Csodaszép a város a hídról meg a Duna túlpartjáról, a híd tövében pedig ínycsiklandó kolbászt sütnek, amit természetesen ki kellett próbálnunk. Itt ért véget a vezetés, innentől a legtöbben leültek sörözni meg napozni, de páran nem bírtunk magunkkal, és tovább róttuk a város utcácskáit. Így találtunk rá véletlenül a Thurn und Taxis kastély mellett egy gyönyörű templomra, ami ugyan nem gótikus (bár szerintem eredetileg az volt, csak átépítették barokká), de nagyon szép dolgok vannak már körülötte is, bent meg aztán végképp. Magába a fent említett kastélyba nem tudtunk bemenni, egyrészt mert sokba került, másrészt pedig alig volt időnk. Inkább felmentünk az egyik evangélikus templom tornyába megnézni fentről is a várost, természetesen innen is csodaszép, a kedves pénztáros bácsi pedig felismerte kb. két szóból, hogy páran magyarul beszélünk.
Egyébként érdekes dolog, hogy miért lett evangélikus város Regensburg. Az egész úgy kezdődött, hogy a város a középkorban önálló és nagyon gazdag volt (így volt pénzük saját kőhídra is), saját önkormányzattal, mindenfélével, nem függött holmi német hercegektől meg királyoktól, emellett pedig püspök is székelt itt. Aztán vége lett a szép időknek, a bajor hercegség megszerezte a várost, de ez sehogysem tetszett nekik. Kapóra jött a reformáció, amikor először 1541-ben, majd később is hitvitákat tartottak itt katolikusok és protestánsok, hátha meg tudnak egyezni valami közösben (természetesen nem tudtak). (Egyébként milyen jó nekik, hogy ráértek erre, ugyanebben az évben sétáltak be vígan a törökök Budára...). A város vezetői viszont meglátták a lehetőséget, és az egész város hipp-hopp áttért az evangélikus hitre, így remélve nagyobb függetlenséget a katolikus bajor hercegektől. Ennek az lett a vége, hogy még egy ideig itt tartották a német birodalmi gyűléseket (az Altes Rathausban), ami jót is tett a városnak a rengeteg követ, nagy méltóság miatt, de azért fokozatosan vesztett már amúgy sem a középkori jelentőségéből. Közben pedig az evangélikus város római katolikus püspöki székhely mind a mai napig.
Ezzel kb. véget is ért a napunk, még megnéztük a szintén gyönyörű Alte Kapellét (nem, nem ugyanaz, mint az előző templom, csak nagyon hasonlít), majd kivánszorogtunk az állomásra, hogy a kényelmes német vonatok egyikével szépen hazavitessük magunkat. Na persze, szép is lett volna. A vonat eleve 15 percet késett, majd annyi hely se volt rajta, hogy moccanni lehessen, nem beszélve a nagy melegről. Nem tudom, hogy ez annak köszönhető-e, hogy ezt a járatot (a reggelivel ellentétben) nem a Deutsche Bahn (vegyes, német állami és magán vasút), hanem valami kisebb magáncég üzemeltette, mindenesetre ez nem kellett volna a nap végére.
Azért egy dolog miatt hasznos volt ez a vonatozás is: megtudtuk, hogy a németek rögtön leszállnak, ha megáll a vonat, függetlenül attól, hogy van-e megálló vagy sem. Legalábbis, amikor egyszer megállt a vonat a mező közepén (ismerős helyzet...), legalább 20-szor nyomatékosan megkértek, hogy ne szálljunk le, mert nem megállóban vagyunk. Aztán ugyanezt eljátszották a müncheni érkezés előtt is, amikor nem tudott beállni még a vonat a pályaudvarra a peronhoz. Milyen érdekes a német lélek...
Nagyon jó :) :) "Milyen érdekes a német lélek" :)
VálaszTörlésMiért szállnak le ezek az őrültek?? :)ív