Korán kelés, borzasztó idő, vacakol az egyetem az ösztöndíjjal, rosszabb hétkezdetet nehéz lett volna elképzelni. Főleg, hogy még páran ki is találták, hogy menjünk Bayern meccsre, kedden hétközi forduló, de én, hála az egyetem fent említett viselkedésének, ezt is lemondtam, pedig erre készültem, mióta idejöttem. Végre el tudtam viszont menni teniszezni, és még Antival is találkoztam, ez legalább kicsit feldobta a napomat.
Aztán kedden, óra közepén jött az SMS, hogy van olcsó jegy az esti meccsre, kell-e, most vagy soha, gyorsan fogy. Nyilván kellett... Innentől fogva egész nap alig bírtam magammal, este Bayern meccsre megyek, hihetetlen. Voltam már focimeccsen ezelőtt is, de azért a magyar válogatott és a Puskás Stadion nem egy Bayern München illetve Allianz Arena.
A meccs este 8-kor kezdődött, én valamivel 7 előtt elindultam, mert jó messze északon van, és az a metró nem jár még csak a környékemen se. Jól tettem a korai indulást, mert úgy tűnt, az egész város meccsre megy, és természetesen mindenki az egy szem arra járó metróval, ami 10 percenként közlekedik. A hangulat jó volt, de nem magyar meccshangulat, egyben maradt a metrókocsi és a Leverkusen mezes embereknek sem kellett bújkálniuk.
A metróról leszállva megpillantottuk a 69 ezres arénát, amely uralja a tájat, főleg, hogy gyakorlatilag a semmi közepén épült, egy szem szélerőmű van mellette és kész. Kicsit aggódtunk, hogy beérünk-e a kezdőrúgásra, mert rengetegen voltak előttünk, és 3/4 8 körül sikerült a sorba beállnunk, de csodák csodájára egy gyors motozás és vonalkód leolvasós beléptető kapu után már bent is voltunk. A stadion legtetejébe szólt a jegyünk, így végtelen lépcsőt megmászva jutottunk fel a helyünkre, ahonnan aztán pazar látvány tárult a szemünk elé: a hipermodern, tényleg szép stadion csordultig tele, az ultrák hangja bezengi a teret, és a csapatok éppen a kezdőrúgáshoz állnak fel. Nem maradtunk le semmiről.
A szektorunkban vegyesen voltak hazai és vendég drukkerek, azért is adták ilyen olcsón, mert a vendégek nem tudták megtölteni és az utolsó pillanatban kellett eladni a maradék jegyeket. Sajnos az első félidő elég unalmas volt, egy-két tizenegyes gyanús helyezttől és jópár idiótán kiosztott sárgalaptól eltekintve semmi különös nem történt. Azért a hangulat jó volt nagyon, ha már a meccs nem volt izgalmas, hát szórakoztatta magát a közönség különféle rigmusokkal, taps-variációkkal, hasonlókkal.
Bezzeg a második félidő... Rögtön góllal kezdett a hazai csapat, ez aztán mindenkit feldobott. Olyan hangulat kerekedett a stadionba, azt kívántuk, bárcsak sose lenne vége. Aztán a Leverkusen egyre kevésbé akart focizni, a Bayern belőtt még két gólt, és kihagyott még egy nagy halom helyzetet. Közben a szurkolók sem voltak tétlenek, egyre újabb rigmusokat tanultunk, a rendőr bácsik pedig kivittek pár rosszalkodó Leverkusen drukkert, nehogy nagyobb baj legyen. Pedig valószínűleg nem lett volna, a hazai szurkolók csak nevettek szegényeken, de hát rendőr bácsiknak ez a dolga.
Sajnos gyorsan vége lett, sokkal gyorsabban, mint ha tévén néztük volna, de még ottmaradtunk egy jó ideig, nem tudtunk szabadulni. Természetesen megvártuk, amíg a csapat odajött a mi részünkhöz, hogy megköszönje a bíztatást, majd belopóztunk egy lenti szektorba, ami a pályáig ér, hogy még közelebbről megnézhessük az arénát. Hát, innen is fantasztikus, lent érezni igazán ahogy körülvesz a hatalmas épület, a pálya pedig tényleg karnyújtásnyira van. Kár, hogy ide nem osztanak olcsó jegyet... Természetesen rengeteget fényképeztünk, természetesen mobillal.
Hazafelé megcsodáltuk a pirosba kivilágított Arénát, így is gyönyörű, majd ismét rácsodálkoztunk a kultúrált szurkoló-hadra, megint nem volt metró szétverés, mocskos BKV, semmi ilyen. Végül egy jó nagy dönerrel zártuk le ezt a csodás estét.
Hatalmas köszönet Kapp Petinek, hogy megszerezte az olcsó jegyeket!
jaj, na most aztán esz a fene nagy sárga irigység...:)
VálaszTörlés