Augsburg

Kedvenc pátyulgatóink (akik MESA névre hallgatnak) elvittek ma minket Augsburgba. Először azt hittük, ma is hasonló lesz a nemzetiségek aránya, mint a müncheni városnézésen (azaz kb. csak magyarok), de végül elég sokan összegyűltünk a pályaudvaron, természetesen utolsóként MESA-s pajtásaink érkeztek meg.
Első öröm: emeletes vonattal megyünk, nyilván fent kell ülni. Második öröm: a picit több mint 70 km-es utat potom 3/4 óra alatt meg fogjuk tenni (nem mertünk utánaszámolni, otthon ez mennyi idő lenne...) A városról útközben megtudtuk, hogy ez Bajorország harmadik legnagyobb városa (München és Nürnberg után), meg hogy ez Németország második legrégebbi városa (Trier után), és Augustus császár alapította, akiről a nevét is kapta (ahogyan egyébként Trier is, csak ők az Augusta Treverorumból az utóbbit tartották meg).
A vonatról leszállva meg is hallgathattuk a fenti okosságokat, ha esetleg nem tudnánk olvasni, majd nekiindultunk a városnak. Rámtört a japán turista életérzés, ezért mindent lefotóztam, ami szembejött, de szerencsére most este lenyugodva válogattam is egy kicsit, ennek az eredményét láthatjátok itt.
Első megállónk a Szent Ulrich és Afra bazilika volt, amelyet valamikor az 1600-as évek elején fejeztek be, de gótikus (szeretem a gótikus templomokat meg egyéb épületeket). A két szent Augsburg nagy szentjei, egyikük püspök, másikuk vértanú volt, a harmadik nagy augsburgi szentnek pedig a templomban vannak az ereklyéi (a nevére nem emlékszem, valami fura, s betűvel kezdődő volt). Érdekesség, hogy a templom szorosan egy korábbi, kisebb templomhoz épült, amely ma evangélikus templomként működik, ezt az épületet vezetőnk úgy sem vette észre, hogy épp előtte állt (lehet, hogy éppen azért...).
Innen indul/ide érkezik a belvároson végigfutó főutca, ezen indultunk befelé, útközben láttunk esküvőt, szép házakat, szökőkutakat, szép udvart, és megérkeztünk a városházához, amely az arany tanácsterméről híres. Tényleg hihetetlen pompás terem, engem a firenzei Palazzo Vecchio nagytermére emlékeztet, annál persze kisebb és fiatalabb is, de ragyogóbban lett felújítva. A Fuggerek építtették, akik a város híres urai és a középkorban meg kicsit utána Európa híres bankárai voltak.
A városban egyébként minden kötődik valahogy a Fuggerekhez (meg Luther Mártonhoz, úgy tűnt, minden második házban volt, lehet, hogy ő itt úgy járt, mint nálunk Petőfi?), rengeteg mindent építtettek itt a rengeteg pénzükből. Köztük a legérdekesebb a Fuggerei, amely a világ legrégebbi, ma is működő szociális lakóépület együttese/lakótelepe (segítsetek, a Sozialsiedlungra/social settlementre van rendes magyar szó?). 1521-ben alapította a dúsgazdag Jakob Fugger, azóta működik, utoljára az 1960/70-es években bővítették. Az éves lakbér 0,88 euró azaz 88 cent, plusz a villany, fűtés, szemétdíj és napi három ima a Fuggerekért. Persze bekerülni nem egyszerű, augsburginak, katolikusnak és önhibán kívül rászorulónak kell lenni, most 150-en élnek benne. Meg lehetett nézni az eredeti és a mostani lakásbeosztást, berendezést is, nem nagyok, de bőven jók ezek a lakások. Az egész egy kis város a városban, van saját temploma, boltja, ilyesmi, és még most is fizetni kell a kapuőrnek, ha valaki este 10 után szeretne bejutni a falon belülre. Szerintem nagyon jó fejség volt a Fugger bától, hogy ilyenre költötte a pénzét.
Innen elmentünk a dómba, ami szintén gótikus (ez jó:), de épp mise volt benne, így sokat nem lehetett nézelődni. Azért a környéke nagyon szép, és, ahogy az egész városban, rengetegen üldögéltek, sétáltak kint (ez nálam szintén jó pont).
Később a városban császkálva szembejött egy szép nagy felvonulás, amelyik a dómból jött (vége lett a misének), mindenki népviseletben volt, és szigorúan párosával meneteltek végig a főutcán jó kis német népzenére. Annyira megtetszett, megkérdeztük mi ez, és kiderült, hogy a bánáti németek felvonulása, akiket a környékre telepítettek. A kedves néni, akivel beszéltünk, még picit tudott is magyarul és nagyon megörült, hogy magyarok vagyunk, mint ahogy mi is megörültünk nekik, csináltam videót is.

A bejegyzés elején rajzolgató srácot szintén sétálgatás közben láttuk. A helyi Karstadtot (kb mint nálunk a Skála volt) épp felújítják, ezért körbe van véve palánkkal, ahogy minden jó építkezés. Azonban itt kitalálták, hogy ne legyen egyhangú az egész, mindegyik nagy palánkra festhet egy-egy "művész" arc valamit, és ebből egy nagyon színes, modern művekkel teli valami lett. Nekem nagyon tetszik ez az ötlet, feldobják a hangulatot, és látványosságnak is érdekes, ahogy éppen készül egy ilyen alkotás.
Végül a nap megkoronázásaként beültünk egy sörkertbe helyi sört inni.
Igazán megérte ez a nap, hangulatos és élettel teli Augsburg óvárosa, és még az idővel is szerencsénk volt, most kezdett csak el ömleni az eső.
Update: a nap mondását majdnem elfelejtettem megosztani veletek: "A német nem egy kicsapongó népség." (by Kapp Peti) (lehet, hogy csak nekem tetszik, de elképzeltem egy németet, ahogy épp kicsapong...)
Update3: update2-t kiszedtem, mert úgy látszik, a németek nem szeretik mutogatni külföldön, ahogy kicsaponganak. Ezek szerint tényleg nem kicsapongó népség:) (vagy csak szégyellik...)