2009. augusztus 30., vasárnap

Ismét Münchenben

Megint itten vagyok. És nagyon király itt az idő, sőt állítólag így is fog maradni egy ideig. És kaptam német adószámot vagy mit, küldték levélben, és azt írják, hogy ez lebenslang érvényes, na ez a menő. Mondjuk azt nem tudom, belevették-e, hogy én visszaköltözöm Magyarországra. De az is lehet, hogy ez nem számít.
Holnap elvileg már mennék egyetemre, de szegény Nick beteg, úgyhogy lehet, csak telefonos egyeztetés lesz. Akkor meg egész nap soppingolni fogok, feltöltöm a kajaraktárat, meg kéne tanulni is valamennyit. És van 6 üveg Paulanerem, azt is el kéne fogyasztani, de nem egyedül. Koliban már hiányoltak, szomszéd német srác mondta, hogy tök üres a koli, azt mondjuk nem tudom, mennyivel jobb, hogy én most itt vagyok, de kap majd egy sört, attól biztos jobb lesz itt az élet.
Zenének pedig most semmi 90-es évek, hanem kőkeményen idei termés, a szombaton Pomival látott G-Force - Rágcsávók című műremek egyik betétdala. Egész jó zenék vannak abban a filmben, meg a Másnaposokból is játszik benne egy színész, méghozzá az Alant alakító, itt azért eléggé más szerepet kell játszania.

2009. augusztus 23., vasárnap

Annának

Amint látod, él még az ünnepi ajánlat, így ezzel a számmal még egyszer boldog névnapot kívánok! És köszönöm én is a névnapi köszöntést.

2009. augusztus 4., kedd

Nyar

Vegre nyar van (ekezet meg nincs mert az egyetemrol irok). Ez mondjuk most anniyban merul ki, hogy megvolt az utolso vizsgam, amit nem akarok elkiabalni, de szerintem nem lett rossz. A bacsi, aki javitja, megigerte, hogy majd ir egy e-mailt, hogy atmentem-e, de allitolag tobbet nem irhat, mert azt nem szabad. Aztan ennyiben vege is a nyarnak, mert a szokasos mocskos ido telepedett a helyre. Talalkoztam Nickkel a buszon, o azt mondta, mar meg se lepodik, hogy augusztusban marciusi vagy oktober-novemberi ido van itt. Engem viszont ez most mar csak par oraig erint mert este mar otthon rontom a levegot, holnap hajnalban meg irany a cserotabor, juhej.
Egyebkent ket magyar csaj mar haza is ment vegleg, csutortokon volt nagy bucsugrillezes. A kolibol is kikoltozott a svajci srac, o is vegleg hazament, szoval szep lassan fogyunk.
Most egy ideig nem fogok irni, de azt hiszem ugyis a legtobbetekkel valamilyen taborban talalkozom majd, talan nem lesz akkora nagy veszteseg.
Bucsunak valami kiraly zenet akartam betenni, mostanaban Pomival elegge rakattantunk a 90-es evek gonygszemeire, aminek a hatasai mar itt a blogon is fellelhetok. Ennek fenyeben ezt teszem be, szerintem mindenki ismeri, de fejbol senki nem tudna megmondani (en se), ki is az eloado. Jo szorakozast!